Az Amerikai Magyar Orvosszövetség Magyarországi Tagozata (HMAA Hungary Chapter) nyolcadik alkalommal tartotta meg magyarországi konferenciáját a balatonfüredi Állami Szívkórházban augusztus 22-23 között. A kongresszuson a fiatal előadók és a meghívott vendégek több mint száz színvonalas előadást és posztert mutattak be, emellett az érdeklődők workshopokon is részt vehettek. A legjobb angol nyelvű előadást prezentáló résztvevő a 2014 őszén bemutathatja nyertes munkáját a floridai Sarasotában megrendezésre kerülő HMAA konferencián. A szekciók zsűrizését a HMAA vezetősége és tagjai, fiatal orvosok és orvostanhallgatók, valamint neves hazai professzorok végezték. A Semmelweis Egyetem több mint félszáz hallgatója vett részt a kétnapos konferencián, melynek idén két főtémája a neurofarmakológia és a krónikus obstruktív tüdőbetegség volt.

kep9_1Az összesen csaknem kétszáz fős szakmai rendezvény célja az volt, hogy ösztönözze a fiatalokat angol nyelvű előadások megtartására, valamint ismerkedjenek meg az amerikai egészségügyi rendszerrel, a HMAA buffalói cseregyakorlatával és az orvosszövetséggel. A legtöbb fiatal előadó a Semmelweis Egyetemről és a Pécsi Tudományegyetemről érkezett.

A péntek reggeli megnyitó ünnepségen a vendégeket dr. Veress Gábor, a kongresszus házigazdája, a balatonfüredi Állami Szívkórház főigazgatója és a HMAA részéről dr. Garami Zsolt elnökségi tag köszöntötte. Őket dr. Páva Hanna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős helyettes államtitkára, az Egyesült Államok budapesti Nagykövetségéről Raffi Balian, illetve dr. Sarlós Donát Péter, a Magyar Rezidens Szövetség elnökségi tagja követte. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora levélben köszöntötte a megjelenteket.

kep1_2A tudományos előadások, workshopok és poszter-bemutatók mellett kötetlen beszélgetéseken is részt vehettek a jelenlévők. Hasznos tanácsokat kaphattak egyebek mellett arról, hogyan kell színvonalas előadást tartani, jó cikket írni, de iránymutatást kaphattak a rezidensképzéssel és a PhD tanulmányokkal kapcsolatosan is. Az elhangzott több mint 110 előadás összefoglalója a HMAA Archives hivatalos folyóiratában jelent meg. A Semmelweis Egyetemről számos meghívott előadó és zsűritag vett részt a konferencián. Jelen volt dr. Bagdy György (GYTK Gyógyszerhatástani Tanszék), dr. Kanizsai Péter (ÁOK AITK Sürgősségi Orvostan-Oxiológia, ETK Oxiológia-Sürgősségi Ellátás), dr. Karlinger Kinga (Radiológiai és Onkoterápiás Klinika), dr. Kovács Éva (Nyelvi Kommunikációs Központ), dr. Merkely Béla (TDK Tanács elnök), dr. Pintér Alexandra (Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet), dr. Pop Marcel (Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága), dr. Sándor József (Kísérleti Sebészeti Műtéttani Intézet), dr. Süveges Ildikó (Szemészeti Klinika) és dr. Tamás László (Fül- Orr-, Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika).

A társasági programokon a résztvevők megismerkedhettek egymással és az HMAA tagjaival, a hagyományos vízilabda-mérkőzésen pedig diákok és professzorok mérhették össze tudásukat, a meccseket végül a Semmelweis Egyetem csapatai nyerték.

kep2_2_JOA gálavacsorán – a passzív dohányzással kapcsolatos erőfeszítéseinek elismeréseként – a HMAA Hungary Chapter kitüntetésben részesítette dr. Kovács Gábor főorvost, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnökét. A vacsora közben a Rákászok orvoszenekar zenélt, melynek tagjai a Semmelweis Egyetem munkatársai.

A szakmai programot tovább színesítette dr. Garami Zsolt ultrahang és dr. Kanizsai Péter újraélesztési gyakorlati bemutatója, ”, élő beszélgetés a Buffalóban tanuló magyar medikusokkal, online előadás a Harvardról, továbbá a rezidensképzés illetve a magyar egészségügy helyzetéről szóló előadások.

A legjobb angol nyelvű előadásért járó fődíjat dr. Hunyady Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének TDK-sa vehette át (Ivan Krisztinicz award). Előadásában a hemokinin-1 nociceptív szerepéről számolt be. A legjobb magyar nyelvű előadás díját (Istvan Mechtler award) dr. Rácz Adél, a Péterffy Kórház szemész rezidense nyerte el, aki a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján végzett ikervizsgálatok eredményeiről számolt be.

A legtöbb szekciódíjat a Semmelweis Egyetem hallgatói gyűjtötték be.

Az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) magyar származású, Amerikában dolgozó orvosok és kutatók szervezete, amely az orvosi hagyomány megőrzése és támogatása céljából jött létre 1968-ban. Az HMAA célja, hogy szakmai és baráti téren is összetartsa az Amerikában, illetve itthon élő orvosokat. A HMAA Magyarországi Tagozata, a HMAA Hungary Chapter 2007 óta minden évben megszervezi a multidiszciplináris magyarországi kongresszust. A szervezet emellett magyar orvostanhallgatók részére szervez három hónapos szakmai cseregyakorlatot a New York állambeli buffalói egyetemen.

Dr. Tárnoki Dávid László és dr. Tárnoki Ádám Domonkos, a rendezvény főszervezői
HMAA Hungary Chapter

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.