Magyarország első és egyetlen Parodontológiai Klinikája dr. Gera István vezetésével jöhetett létre a Semmelweis Egyetemen 17 évvel ezelőtt. A klinika leköszönő igazgatójának elmondása szerint az intézmény szakemberei olyan műtéti technikákat honosítottak meg és tettek rutinná, melyekkel a mások által menthetetlennek ítélt fogakat is meg tudják őrizni. Emellett eredményként értékeli, ha valamelyik tanítványa bizonyos területen nála is jobban teljesít, mint mondja, ez az oktatás hatékonyságának bizonyítéka.

RS21425_KA-20140806-IMG_2764-gera-istvan-interju-scrDr. Gera István az Egyesült Államokból hazahozva Magyarországon elsőként alkalmazta azokat a csontkorrekciós és esztétikai műtéteket, valamint utógondozással kapcsolatos lépéseket, amelyek jelentősen hozzájárultak a hazai parodontológia létrejöttéhez harminc évvel ezelőtt. Ezekben a beavatkozásokban az újabb fejlesztéseknek köszönhetően a fiatalabb generáció még eredményesebb. „Ennek így kell lennie, ha az ember azt oktatja, amiben a legjobb és ezt a tanítványok tovább is viszik. Kicsit olyan ez, mint egy edzőnél, aki régen sportoló volt, most pedig büszke a tanítványai eredményeire, amik túlszárnyalják a sajátjait” – vélekedik dr. Gera István.

A Semmelweis Egyetemen alig hetven négyzetméteren indult a parodontológiai ellátás az Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika szájbeteg osztályán, azóta pedig több száz négyzetméteren, 36 fogorvosi székkel önálló klinikán látjuk el a fogágybetegséggel küzdőket – idézi fel dr. Gera István a Parodontológiai Klinika indulását. Hozzáteszi: mára a klinika rendelkezik az egyik legnagyobb rezidensprogrammal Európában ezen a szakterületen. A fogorvostanhallgatók számára emellett parodontológiát és orális medicinát oktatnak a klinika munkatársai magyar, német és angol nyelven.

Az intézmény a betegellátás és az oktatás mellett a kutatásban is előkelő helyet foglal el, mint azt a leköszönő igazgató elmondja: a külföldi közlemények számát tekintve hosszú évek óta kiemelkedő eredményeket érnek el a karon belül, ami részben a klinikán végzett munkának, részben pedig a nemzetközi együttműködéseknek köszönhető. „Saját példámból tudom, hogy az eredményekhez a külföldi tapasztalatszerzés is hozzájárulhat, ezért támogatom a hallgatók tanulmányútjait, főként ha hazahozva itthon kamatoztatják a kint szerzett tudást” – emeli ki.

RS21429_KA-20140806-IMG_2737-gera-istvan-interju-scrA parodontológus abban különbözik a szájsebésztől, hogy míg utóbbi feladata lezárul a műtét utáni varratszedéssel, a krónikus fogágybetegség akár élethosszig tartó kezelést is igényelhet. Annak a 28 ezer betegnek, akiket tavaly láttak el a klinika oktatói, rezidensei és a hallgatók, nagy része visszatérő páciens – mutat rá dr. Gera István, aki a saját fogak megtartását elsődleges feladatának tekinti. Véleménye szerint ugyanis figyelembe kell venni, hogy egy implantációs fogpótlás teljes fogsor esetén akár 3 millió forintba is kerülhet, ezt pedig kevesen tudják finanszírozni. „Van olyan betegem, akinek azt mondták húsz évvel ezelőtt, hogy menthetetlenek a fogai. Azóta évről évre felkeres bennünket, hogy elvégezzük nála a megfelelő kezelést, ennek köszönhetően még egyetlen fogától sem kellett megválnia” – számol be a parodontológus, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy elengedhetetlen a meglazult fogakat időben kezelni, rögzíteni.

A leköszönő vezető 17 igazgatói éve után a betegellátásban és az oktatásban továbbra is részt vesz, emellett pedig folytatja kutatásait a szervtranszplantáltak sebészi ellátásáról. Erre – mint mondja – azért van szükség, mert a kilökődésgátló gyógyszerek markáns ínymegvastagodást okoznak, ami nagyon megnehezíti a fogak rendeltetésszerű használatát.

Utódommal, dr. Windisch Péterrel nagyon hasonló a szemléletünk, hiszen egykor tanítványom volt és húsz éve dolgozunk együtt” – fogalmaz, hozzátéve, hogy ennek okán az igazgatóváltás csak személycserét jelent, az irányok nem változnak.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.