A májgyulladást okozó vírusok májkárosító hatásának felismerését eredményező vizsgálatai, valamint a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos egészségügyi kutatások szervezése és koordinálása terén végzett tevékenysége elismeréseként kapott dr. Schaff Zsuzsa március 15-én Széchenyi-díjat. A II. Sz. Patológiai Intézet volt igazgatója úgy fogalmazott: ez pályája csúcsa, amire nagyon büszke.

RS14707_KA-20140324-IMG_3310-schaff-zsuzsa-interju-scrDr. Schaff Zsuzsa harminc évig dolgozott az I. sz. Patológiai és Rákkutató Intézetben, majd a II. Sz. Patológiai Intézetet vezette, közben többször is hosszabb időt külföldön töltött: Franciaországban és az Egyesült Államokban. Felidézte: kora ifjúságától májkutatással foglalkozik, azon belül elsősorban a krónikus májbetegséget okozó vírusok hatását kutatja. Engem mindig az érdekelt, hogy a vírusok milyen mechanizmussal hozzák létre a májkárosodást, illetve milyen anyagcsere változásokat hoznak létre a sejtben – tette hozzá.
Mint mondta, a Hepatitis vírusok és a májbetegségek kapcsolatának vizsgálata egy rendkívül gyorsan, dinamikusan változó terület, fontos, hogy mindig nyitottak legyünk az új információkra. Példaként említette, hogy néhány évvel ezelőtt még szinte megbuktatták azért a hallhatókat, ha a vizsgán azt mondták: a Hepatitis E vírus nem csak akut, hanem krónikus megbetegedést is okozhat, nemrég azonban kutatók bebizonyították, hogy ez is lehetséges immunszuppresszált betegekben.
Kiemelte: a Semmelweis Egyetemen a májbetegségek igen intenzív kutatása folyik, így kiemelten a két patológiai intézetben. Olyan, mintha egy csapat lenne – fogalmazott. Az I. Sz. Patológiai Intézetből Kovalszky Ilona és Nagy Péter professzorok, a II. Sz. Patológiai Intézetből dr. Kiss András docens és számos fiatal foglalkozik májkutatással, klinikusokkal, így az I. és II.sz. Belgyógyászati Klinika, az I.sz. Sebészeti Klinika, valamint a Transzplantációs Klinika munkatársaival együttműködve.
RS15106_KA-20140314-IMG_1633-scr(1)Dr. Schaff Zsuzsa akadémikus elsősorban a májkutatási tevékenységéért vehette át a Széchenyi-díjat. „Úgy érzem, ez a pályám csúcsa, hiszen a Széchenyi-díj a Magyarországon adható legmagasabb tudományos elismerés. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ezt a tudományos munka elismeréseként, az MTA felterjesztése alapján vehettem át” – mondta. Véleménye szerint az elismerés nemcsak a személyének, hanem a Semmelweis Egyetemnek és a patológiának is szól, valamint a Lapis professzor nevéhez kötődő iskolának. Kiemelte: a Semmelweis Egyetemről dr. Mandl József, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patokémiai Intézet egyetemi tanára is Széchenyi-díjban részesült, akivel több évtizedes munkakapcsolat és személyes barátság köti össze. Kivételesen ritka, hogy egy egyetem két tanára is ilyen magas kitüntetésben részesül, ami a Semmelweis Egyetem elismertségének is jelzője – hangsúlyozta.
dr. Schaff Zsuzsa saját bevallása szerint nem szereti az ünneplést, a 70. születésnapján sem tartottak széleskörű ünneplést, hanem a tiszteletére fát ültettek a kollégái. A parlamenti ünnepségen azonban mégis meghatódott.  „Az épület, a történelmi zászlók és a magyar korona jelenléte és közelsége nagyon megindító volt. Szép volt az egész ceremónia, és a külön öröm volt, hogy a családom is ott lehetett velem” – idézte fel.
Az elismerés – mint mondta – nem változtatja meg a mindennapokat.  „Az élet megy tovább. Akik ismernek, tudják, hogy számomra a munka a minden. Nem tudok a mikroszkópom nélkül meglenni. Két nagy tudományos kutatási projekt vezetője is vagyok, nagyon szeretek oktatni, örülök, ha átadhatok a fiatalabbaknak valamit a tudásomból” – sorolta, hozzátéve: aktívan részt vesz a tudományszervezésben is, több testület vezetője, bizottságok tagja, mindegyiket szívesen csinálja.
Kitért arra: a munkahelyén is jó közösség van. „Mindig a Semmelweis Egyetemhez kötődtem – annak ellenére, hogy gyakran voltam külföldön – itt éreztem magam itthon” – jelentette ki.
Az egyetemi tanár a közelmúltban vette át a MOTESZ díszoklevelét is. Ezzel összefüggésben elmesélte, baráti társaságban azzal viccelődött, hogy olyan volt ez számára, mint a Golden Globe elnyerése, az Oscar előtt, amit aztán szintén megkapott.

Tóth-Szabó Szilvia

A cikk a Semmelweis Egyetem Újság áprilisi számában jelent meg.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.