Harmadik alkalommal rendeztek Karriernapot a Semmelweis Egyetem hallgatói számára a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben. A Karrierközpont egész napos programjának célja, hogy állásbörzével, előadásokkal és készségfejlesztő műhellyel segítse a diplomához közel álló hallgatókat, valamint irányt mutasson az elvándorlással kapcsolatban.

RS16450_KA-20140424-IMG_9333-karrier-nap-scrA Semmelweis Egyetem továbbra is népszerű, idén háromszoros volt karain a túljelentkezés – emelte ki köszöntőjében dr. Tímár József oktatási rektorhelyettes, aki az elvándorlással kapcsolatban azt mondta: a végzős hallgatók a szívükkel vagy a lábukkal szavaznak arról, hol vállalnak munkát, ugyanakkor fontos, hogy a döntéshez az egyetem minden segítséget megad. Utalt a hazai szakemberhiányra, hozzátéve: reméli, hogy aki külföldre megy, továbbképzés céljából teszi és előbb-utóbb hazatér. „Az orvosok elvándorlása mindig leegyszerűsödik az anyagiakra, pedig a munkakörülmények, a munkafeltételek és az életpálya sokkal meghatározóbb szempont” – fogalmazott dr. Tímár József.

RS16445_KA-20140424-IMG_9356-karrier-nap-scr (1)Dr. Hunyady László, az Általános Orvostudomány Kar dékánja emlékeztetett arra, hogy a világ 20 ezer felsőoktatási intézménye közül a legfrissebb felmérésben az 532-dik helyen szerepelt a Semmelweis Egyetem, ami nemzetközi viszonylatban is jó eredmény. A siker szerinte az idegen nyelvű képzésnek, illetve a tehetséggondozásnak tulajdonítható. A dékán az erősségek mellett tájékoztatott arról is, mi az, ami változtatásra szorul. Mint rámutatott, életszerűbbé kell tenni a gyakorlati oktatást, amihez a közelmúltban elindult Skill Labor mellett a jövő tanévre tervezett blokkosított oktatás és a hallgatóknak összeállított skill lista, valamint új oktatókórházak bevonása is hozzájárulhat. Dr. Hunyady László szerint a bonyolult adminisztrációs feladatokon az elektronikus index bevezetése fog egyszerűsíteni.

Dr. Zacher Gábor „Sürgősségi ellátás – kaland az itthon maradóknak” című előadásában rámutatott: számos orvos Magyarországon is meg tudja valósítani magát. A Honvéd Kórház Sürgősségi Centrumának vezetője a sürgősségi betegellátás múltjáról és jelenéről beszélve elmondta: míg néhány évtizede még gondot jelentett, hová kerüljön, aki szívroham miatt elesve szenvedett lábtörést, mára minden megyei és számos városi kórházban is működik sürgősségi osztály, ahol széles körűen el tudják látni az akut eseteket. Ma már szakmai kollégiumi tagozat és tanács, valamint szakmai társaság is működik a sürgősségi betegellátásban, ami „a munka, a vér, a verejték és a kudarcok mellett sikerekről is szól” – fogalmazott dr. Zacher Gábor. Egy konkrét ügyeleti napot ismertetve arra is rávilágított: nem telik el fél óra akut döntés nélkül, így aki a sürgősségi ellátást választja, hamar orvosnak érezheti magát, RS16434_KA-20140424-IMG_9397-karrier-nap-scrmert elkerülhetetlen, hogy éles helyzetbe kerüljön. „Természetesen a mélyvízben eleinte senkit nem hagyunk magára, egy tapasztaltabb kolléga mentőövvel áll az újoncok háta mögött” – mondta. A főorvos végül hangsúlyozta: érdemes itthon maradni, mert itt őslakosok vagyunk, máshol viszont csupán betelepültek, akiket ha szakmailag el is ismernek, sosem fognak teljesen befogadni.

A Karrier Iroda szakmai vezetője, dr. Lőrincz M. Ákos „Jövőd a diploma után” című interaktív előadásában a frissdiplomások külföldi munkavállalásának sikeres egészségügyi pályamodellben betöltött szerepéről, illetve veszélyeiről, valamint a karriertervezésről beszélt. Egyben kitért arra is, hogy az önismeret és az előzetes tájékozódás a helyes döntés legfontosabb tényezői.

RS16438_KA-20140424-IMG_9379-karrier-nap-scr

 

A résztvevők az előadásokat követően szakma-diák találkozón vehettek részt, ahol végzett hallgatóknak tehették fel kérdéseiket. Az állásbörzén olyan cégek mutatkoztak be, melyek egészségügyi tevékenységükkel váltak ismertté. A tanácsteremben az egyetemi és hallgatói szervezetek képviselői is megjelentek, az érdeklődők megismerkedhettek többek között a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete, a Tudományos Diákköri Tanács, a Semmelweis Központi Könyvtár, az Instruktor Öntevékeny Csoport, valamint a Semmelweis Alumni tevékenységével. A készségfejlesztő műhelyeken a hallgatók segítséget kaptak a szakdolgozat- és önéletrajzíráshoz, a prezentáció megtartásához, valamint tájékozódhattak az időgazdálkodás alapjairól, így azt is megtudhatták, hogyan lehet egyetlen hétből kihozni a maximumot. Ezeken kívül hallhattak az erőszakmentes kommunikációról, a vitakultúra alapjairól és új tanulásmódszertani technikákat is elsajátíthattak.

Mozer Mária

Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.