Már zajlik a 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás, február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló alap-, mester- és osztatlan mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre. A Semmelweis Egyetemre felvételizők idén az eddigi oktatási kínálaton túl új szakot is választhatnak, sőt lesznek, akik mostantól modernebb környezetben végezhetik tanulmányaikat.

,Az Általános Orvostudományi Kar az országban működő 161 kar között a felsőoktatási intézmények képzési rangsorában az előkelő második helyet foglalja el. „Karunk hallgatói minden évben rangos hazai és nemzetközi tudományos rendezvényeken, kiváló képességű medikusaink számos külföldi csereprogramon vesznek részt” – nyilatkozott a Semmelweis Egyetem legnagyobb karáról dr. Hunyady László dékán. A Semmelweis Egyetem egy Magyarországon egyedülálló, a gyakorlatorientált oktatást elősegítő Skill labor kialakítását valósította meg, melyet 2013 februárjában vehettek birtokba a hallgatók. A szimulációs oktatás keretein belül a készségfejlesztő laboratóriumban számos beavatkozást – a fonendoszkópos vizsgálattól a katéterezésen és a vénaszúráson át az újraélesztésig – végezhetnek a medikusok. „Célunk a kor követelményeinek, a harmadik évezred kihívásainak eleget tevő, nemzetközi érvényességű diplomát adó színvonalas képzés” – fejtette ki a dékán.

„A Semmelweis Egyetemen több mint egy évtizedre visszanyúló fejlesztőmunka eredményeként 2010-ben alakult meg az Egészségügyi Közszolgálati Kar három, a természettudományok és társadalomtudományok határterületén dolgozó intézet, az Egészségügyi Menedzserképző Központ, a Mentálhigiéné Intézet és az Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézet részvételével. 2013-ban új mesterképzésként sikeresen akkreditáltuk a mentálhigiénés családtudományi és családterápiás szakot, 2012-ben pedig elindíthattuk szociológia doktori programunkat” – nyilatkozta dr. Dinya Elek, az EKK oktatási dékánhelyettese. Hozzátette: fejlesztési terveik között szerepel a 2014-ben induló egészségügyi szervező alapszak további bővítése az egészségbiztosítás szakiránnyal, amellyel kompletté válik az Egészségügyi Informatikai Fejlesztő és Továbbképző Intézet képzése.

„Az Egészségtudományi Kar a képzési palettája minőségi fejlesztése mellett folyamatosan gondoskodik annak extenzív bővítéséről is. 2014-ben új programként elindítjuk az egészségügyi szervező alapszak egészségturizmus-szervező szakirányát” – tájékoztatott dr. Vingender István oktatási dékánhelyettes az ETK fejlesztési terveiről. A képzést az Egészségügyi Közszolgálati Karral történő együttműködésben, illetve a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola közreműködésével szervezik meg, az első tanévben ötven hallgató felvételével számolnak. „Bővítjük az idegen nyelvű képzésben induló szakok és a székhelyen kívüli kurzusok számát, de új bachelor és mesterképzési szakok indítását is tervezzük, amik megvalósulása az elkövetkező években várható” – vetítette előre dr. Vingender István.

A Fogorvostudományi Kar dékánhelyettese kiemelte: az oktatásban résztvevő klinikákon, intézetekben mára jelentős TDK munka zajlik, melynek célja, hogy minden hallgatónak lehetőséget biztosítson a magas szintű kutatásokban való részvételre, segítse a tapasztalatszerzést magyar és nemzetközi konferenciákon, pályázatokon. Dr. Gerber Gábor hozzátette: a diákok ráadásul a kutatói munka mellett demonstrátorként az oktatásban is kipróbálhatják magukat. A hallgatók szakmai tudásának megszerzésére a Kar Önálló Oktatási Centruma szolgál, mely a legkorszerűbb technikákkal rendelkezik hazánkban. „Fontosnak tartom a legjobb képességűek segítésére indított Klinikai Tehetséggondozó Programot, melynek elsődleges célja, hogy az egyetemre érkező, illetve itt tanuló tehetséges diákokra felfigyeljen, és szakmai fejlődésüket támogassa” – mondta a dékánhelyettes.

RS7460__ZZS8542-scrA Gyógyszerésztudományi Karon a tudományos diákköri munkát végző hallgatók bevonásával zajló kutatásokat emelte ki dr. Zelkó Romána dékán. Hangsúlyozta: „a kutatólaboratóriumok a graduális képzés gyakorlati oktatásának is színterei.” A Kar intézeteiben a gyógyszerésztudomány szinte valamennyi ágában folynak kutatások, együttműködve hazai gyógyszercégekkel, akadémiai, illetve más magyar vagy nemzetközi egyetemek kutatócsoportjaival. Lehetőség van gyógynövények azonosítása, morfinszármazékok előállítása és gyógyszerjelöltek vizsgálata mellett többek között új, innovatív gyógyszerformák készítésére, gyógyszergyártásra, valamint hatásmechanizmusuk tanulmányozására. Érdekesség még, hogy rágcsálók viselkedésének tanulmányozásán keresztül számos betegség kezelésében használatos medicina hatását is megfigyelhetik a hallgatók.

Dr. Radák Zsolt, a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánja elmondta:
„2013 óta folyik nálunk az osztatlan testnevelő-gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanárképzés, amely a hasonló képzések közül a legkelendőbb hazánkban.” A Kar kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, mely során a legkiemelkedőbb hallgatók kerülnek középpontba.

A 14. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon január 16. és 18. között a Semmelweis Egyetem mind a hat kara bemutatkozik a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a leendő hallgatók megismerkedhetnek a szakok, szakirányok jellegzetességeivel. Mivel az egyetem standjait a karok vezetősége és a Hallgatói Önkormányzatok együtt állítják, az érdeklődők a képzési rendszerről szóló hivatalos információkon kívül a jelenlegi hallgatóktól azt is megtudhatják, mit kell tudni a kollégiumi elhelyezésről, vagy a szabadidős tevékenységekről.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.