tf_nyiltnapTöbb százan látogattak Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karának nyílt napjára, hogy tájékozódjanak a képzésekről és a felvételi követelményekről.

Radák Zsolt dékán a köszöntőjében elmondta: az intézmény idén kerek évfordulót ünnepel, hiszen a 2014/15-ös tanév már a 90. lesz a TF történetében. „Feladatunk, hogy a sport világának szereplőit a legkorszerűbb szakmai tudás átadásával képezzük. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Magyarországon az olimpiai bajnokok edzői többségében a TF-en szereztek diplomát. Kiemelt feladatunk, célunk és törekvésünk a feltörekvő nemzedék egészségtudatos életmódra való nevelése” – hangsúlyozta Radák Zsolt.

tf_nyiltnap1Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, a TF kommunikációs vezetője kiemelte: volt élsportolóként tudja, a sikerek eléréséhez mennyire fontos a szakmai, tudományos háttér. „A TF olyan hely, ahol a sport és a tanulás szorosan karöltve olyan tárgyi és elméleti tudást ad, amely végigkísér egy életen át. Élsportolóként is mindig nagyon fontos volt számomra a tanulás, hogy mindig képezzem magam. Minden alkalommal, amikor átlépem az intézmény kapuját, úgy érzem, hazaértem, hiszen egész életemben a sport és a tanulás kiemelt helyen szerepelt nálam, és az intézmény falai között ezt a két dolgot egyszerre találom meg – fogalmazott.”
Szuper Levente válogatott jégkorongozó, a Vasas jégkorong szakosztályának vezetője szerint a 13 év külföldön szerzett tapasztalat mellett lényeges a tanulás, az ismeretek elsajátítása a sporttudomány területéről sportvezetői feladatainak ellátásához. „Másfél éve járok a TF sportszervező szakára, a képzéseken levelezős hallgatóként veszek részt. Ezen idő alatt is már nagyon sok olyan hasznos ismeretre tettem szert a sporttudomány területéről, amit munkám során hasznosítani tudok. A sport, a mozgás, az egészséges életmód kiemelten fontos az életemben, és a TF ezeket mind megadja számomra” – mondta Szuper Levente.

Tóth-Szabó Szilvia

Forrás: MTI
Fotók: TF