RS9097_20131129-IMG_9065-vedono-konferencia-scr24. alkalommal rendezték meg a Védőnők – Szülésznők – Gyermekápolók Országos Konferenciáját a Magyar Védőnők Egyesülete, a Magyar Ápolási Egyesület és a Semmelweis Egyetem szervezésében a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben. A konferencia fővédöke volt Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, és dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora.

Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az első nap megnyitóján elmondta, a rendezvény célja – már hagyományosan – az új tudományos ismeretek átadása és szakmai eszmecsere.

Felidézte: az idei év különösen fontos számukra, mert a Magyar Védőnői Szolgálat szeptemberben megkapta a Magyar Örökség Díjat, ami komoly erkölcsi elismerés.  A díj mindannyiunké, akik a Magyar Védőnői Szolgálatot működtetik, irányítását segítik, a szakmai munkát támogatják. Remélem ehhez méltóan tudjuk ellátni a munkánkat – fogalmazott.

RS9066_20131128-IMG_8654-vedono-konferencia-scr

Ódor Andrea országos vezető védőnő megköszönte valamennyi védőnőnek, hogy áldozatos munkájukkal megalapozták a díjat. Jó egészséget, energiát, kitartást, és belső harmóniát kívánt ahhoz, hogy továbbra is  erőforrás tudjanak lenni, mindazok számára, akik hozzájuk fordulnak.

RS9096_20131129-IMG_9051-vedono-konferencia-scrA második napon dr. Gál János, általános rektorhelyettes köszöntötte a résztvevőket a Semmelweis Egyetem vezetése nevében. Úgy fogalmazott: szó szerint a szülésznők  kezében van a jövő, hiszen ők tartják a kezükben elsőként az újszülötteket. Szavai szerint ugyancsak a szakdolgozóknak köszönhető, hogy az egészségügyi rendszer még áll és működik, mert továbbra is dolgoznak, állnak a betegágyak mellett, pedig a szakmájuknak nem megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülése sem.  Köszönet és tisztelet nekik a kitartásért – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy az orvosoknak is gyakran és nagy szükségük van a szakdolgozók segítségére, tapasztalataira, melyekért külön köszönet, illetve hála jár nekik. Ígérte, bármerre jár, próbálja felhívni a politika, illetve a társadalom figyelmét arra: vegyék észre, mit köszönhetnek a szakdolgozóknak.

A konferencián szakmai előadások hangzottak el egyebek mellett a gátmetszéssel és a császármetszéssel kapcsolatosan, szó volt a D vitamin szerepéről a kisdedtáplálásban, téma volt a gyermekkori fejlesztés, illetve beszéltek a látássérült édesanyák szakmai segítéséről is.

Tóth-Szabó Szilvia

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.