high_res-1671_rosivall-kicsi-200x300Dr. Rosivall László, a Semmelweis Egyetem Kórélettani Intézet igazgatója vendégszerkesztésével, és sok más Semmelweises szerző közreműködésével, megjelent a Természet Világa novemberi nanomedicina-nanokémia tematikus száma.

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Természet Világa folyóirata az egyik legrégebbi magas színvonalú tudományos ismeretterjesztő lap, közel egy évvel idősebb a Nature-nél. A lap évtizedek óta hirdet pályázatot határon belül és túl gimnazistáknak természettudományi dolgozat írására. A most megjelent lapszám szerzői tiszteletdíjukat felajánlották egy ifjúsági nanomedicina-nanotechnológiai pályadíj kiírására.

Mint azt dr. Rosivall László, akinek édesapja egykor e folyóirat szerkesztő bizottsági tagja volt, elmondta: e tematikus Természet Világa-szám neves szakemberek segítségével megpróbálja a nanomedicina néhány kiemelkedő eredményét az érdeklődő olvasók számára érthető formában és sokoldalúan bemutatni. Nagyon fontos, hogy a jövő generációja és az értelmiség naprakész információval rendelkezzék saját és hazánk fejlődése érdekében. Az elkövetkezendőkben remélhetőleg itthon is egyre több szakember dolgozik majd e tudomány kihívásain – tette hozzá dr. Rosivall László.

A nanomedicina egy új rendkívül izgalmas, ígéretes tudományág, amely szemünk láttára jött létre és elképesztő gyorsasággal fejlődik – fogalmazott dr. Rosivall László. A nanomedicina a nanotechnológia alkalmazása az orvostudományban, azaz a betegségek gyógyításában, a megelőzésében és a diagnosztikában. Olyan modern műszerek és eszközök használata, amelyek a nano mérettartományban, a makromolekulák és sejtszervecskék szintjén lépnek kölcsönhatásba az élő anyaggal. A nanotechnológiát ma már számos tudományágban alkalmazzák, és az új fejlesztéseknek köszönhetően hatékony kezelési módszerként is szolgál például rákbetegségben – írja dr. Rosivall László a folyóirat előszavában.

Kiss-Bódi Bernadett

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.