RS8545_20131113-IMG_6420-rezidens-szalon-scrTeltház volt a Rezidens Szalonban, ahol szakmai és művészeti előadásokat hallhatott a közönség, most a mozgás témakörében. Mivel a lipidanyagcsere betegségek összefüggésbe hozhatók a mozgásszegény életmóddal, így az esemény szakmai felében erről volt szó.

Szeretnénk bevezetni, hogy a Rezidens Szalonban gyermek-és felnőttgyógyászatról is legyen előadás, ez a mostani alkalom azonban kuriózum, hiszen mai előadónk egy személyben két szakembert testesít meg – nyitotta az estét dr. Veres Gábor, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika docense. A rendezvény házigazdája hozzátette: a lipidológiát gyerek és felnőtt szemszögből fogja ugyanis megközelíteni.

Dr. Karádi István professzor, a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjének megbízott főigazgatója „A gyermekkori és felnőttkori lipidanyagcsere újabb ismeretei” című előadásában elmondta: néhány évtizede még szinte semmit nem tudott a szakma a lipidekről, azóta azonban ennek diagnosztikája óriási fejlődésen ment keresztül, így mára fantasztikus terápiás eszközök állnak rendelkezésre.

RS8536_20131113-IMG_6450-rezidens-szalon-scr
Az érelmeszesedés egyik legfontosabb rizikófaktora az emelkedett vérzsír. Az utóbbi húsz év kutatásai alapján beigazolódott: a vérzsír emelkedések mely típusa és milyen összetevői azok, amelyek az érelmeszesedésben komoly szerepet játszanak. Ezzel párhuzamosan olyan gyógyszerek kerültek kifejlesztésre, melyek amellett hogy ezen zsírokat csökkentve megállítják az érelmeszesedést, vissza is fordíthatják azt – emelte ki az ÁOK volt dékánja. Mint mondta, mostanra már génekig hatoló, vagy akár a sejtek belsejében közvetlenül ható gyógyszereket fejlesztenek, így akiknek szervezete az eddigi kezelésekre nem reagált, ezen új terápiás eszközökkel az ő betegségük is gyógyítható, akár visszafordítható lesz. E terápiák még kísérleti stádiumban, klinikai kipróbálás alatt vannak, de két-három éven belül a betegek számára is elérhetők lesznek. Hozzátette: az elmúlt két évtizedben alkalmazott terápia során számtalan olyan tapasztalat gyűlt össze, mely az ideális hatékonyság megtervezésében, kifejlesztésében segítségünkre volt.

A hazai viszonyokról elmondta: néhány évtizede Magyarország még az utolsók között szerepelt az érelmeszesedéses megbetegedések arányában, ám mára sokkal jobb a helyzet és az infarktusok száma is jelentősen csökkent. Ez egyrészt annak az intézeti háttérnek köszönhető, ami az akut koronária intervenciót el tudja végezni. Magyarországon 16 ilyen centrum működik, az egyetemen pedig a Városmajori Klinikán látják el ezt a feladatot. A beavatkozás során már az infarktus első két órájában behatolnak a koronáriákba és feloldják az azt elzáró thrombust – fejtette ki dr. Karádi István.

A másik – pozitív változást kiváltó – tényező a koleszterin és triglicerid, tehát vérzsírcsökkentő gyógyszerek rendkívüli hatékonysága, valamint hogy az elmúlt években kitapasztaltuk ezek mellékhatásait is – folytatta előadását, majd harmadik tényezőként a javuló életmódot, a tudatosságot emelte ki. Érdekességként azt is megemlítette, hogy az elmúlt néhány évben az életkilátások is javultak, a várható élettartam robbanásszerűen növekedett, ami szintén a tudatos életmódnak, valamint a jobb terápiás lehetőségeknek köszönhető.

RS8522_20131113-IMG_6500-rezidens-szalon-scr

Az este további részében Fertőszögi Péter: „A mozgás ábrázolása az ókori görögöktől a futurizmusig” című előadását hallgathatta meg a közönség, végül Korniss Péter, Kossuth-és Pulitzer-díjas fotóművész „A mozgás és a pillanat a fotóművészetben” című tárlatát mutatta be. Erről a házigazda elmondta: Korniss szabadalma, amikor a mozgásokkal teli, homályos kép közepén egy pillanatra élessé tisztul az esemény.

Mozer Mária

Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.