RS7492_20131029-IMG_4506-hallgatoi-forum-scrHagyományt szeretnénk teremteni a mai rendezvénnyel – mondta a Hallgatói fórumot megnyitó köszöntőjében dr. Szél Ágoston rektor, hozzátéve, hogy a rendezvény apropója egy megoldandó helyzet, azonban fontosnak tartja, hogy állandó párbeszéd, személyes kapcsolat alakuljon ki az egyetem vezetése és a hallgatók között, hiszen az egyetem elsődleges feladata az oktatás. „Önökért, hallgatókért vagyunk, a kutatómunkát is azért végezzük, hogy az oktatómunkánk színvonalasabb legyen, és a betegellátásnak is egyik elsődleges célja a hallgatók felkészítése a gyógyító munkára” – hangsúlyozta a rektor.

Fontos, hogy mikor eszmét cserélünk, az ne legyen se igehirdetés a vezetők részéről, se tetemrehívás a hallgatók részéről. Higgyünk abban, hogy az érdekünk közös, ami nem más, mint az, hogy a hallgatók minél értékesebb, jól használható, piacképes diplomát kapjanak kézhez – mondta dr. Szél Ágoston.

A rektor kitért arra, hogy az elmúlt több mint egy évben számos szabályzatmódosítást, strukturális átalakítást kellett végrehajtani az egyetemen, melyek természetszerűleg sérthetnek érdekeket, ám ezeket – a törvényi előírásoknak való megfelelés mellett – éppen azért vállalják fel, hogy a hallgatóknak átadandó tudás még biztosabb, határozottabb, meggyőzőbb legyen. E munka keretében került napirendre a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) egységessé tételének kérdése. Ezen a területen sem lehet az egyetem rektorának más szándéka, mint hogy megfeleljen az előírt törvényeknek, szabályzatoknak – emelte ki dr. Szél Ágoston, aki röviden ismertette a TVSZ-szel kapcsolatos jelenlegi helyzetet.

RS7498_20131029-IMG_4493-hallgatoi-forum-scrJOA törvényi kötelezettség által előírt, egységes, karokon átívelő, az oktatás minden területére kiterjedő új TVSZ-t előkészítő munka több mint egy éve elkezdődött. Ennek eredményeként a nyár előtti utolsó szenátusi ülésre elkészült egy javaslat. A koncepció számos pontjával mindenki egyetértett, egy ponton akadtak el a tárgyalások, ez pedig az augusztusi vizsgaidőszak kérdése volt – emlékeztetett a rektor. Tény, hogy már negyven éve is volt augusztusi vizsgaidőszak a Semmelweis Egyetemen, azonban kevesen tudják, hogy öt éve kerültek be a jogszabályokba olyan passzusok, amelyek jogszerűtlenné teszik az egyetem ezzel kapcsolatos korábbi gyakorlatát. Eszerint a szabályozás meghatározott időponthoz köti azt, hogy mikor kell valakit átsorolni a fizetős kategóriába – ezt a következő tanulmányi időszak előtt 30 nappal meg kell tenni. Az átsorolás hátterében a szabályos vizsgaidőszakban megszerzett jegyek, kreditek száma áll, tehát e jegyeket mindenképpen az átsorolás előtt kell megszerezni.

„Ezt a jogellenes helyzetet szeretnénk megoldani úgy, hogy megmaradhasson az augusztusi vizsgaidőszak, de olyan keretek között, melyek megfelelnek a jogszabályoknak is” – vázolta a jelenlegi helyzetet a rektor.

RS7484_20131029-IMG_4525-hallgatoi-forum-scrA júniusi szenátusi ülésre készített kompromisszumos javaslat lényege az volt, hogy méltányossági alapon, megfelelő indokkal lehetett volna augusztusban vizsgázni. Ezt a javaslatot elutasították a Szenátus hallgatói képviselői. Az augusztusi rendkívüli szenátusi ülésre újabb koncepciót vitt be az egyetem vezetése, melynek előkészítéséhez áttekintették a többi hazai felsőoktatási intézet gyakorlatát. Ez alapján világossá vált, hogy sehol nincs hivatalos augusztusi vizsgaidőszak, a pécsi egyetem gyakorlata azonban követhetőnek tűnt. Eszerint a pótlandó tantárgy vizsgája már a következő tanévhez sorolandó, mely egy CV – csak vizsga – kurzus felvételével oldható meg. A pécsi mintán alapuló javaslathoz – élve vétójogával – nem adta egyetértését a HÖK, ezért a Szenátus által négy tartózkodás mellett elfogadott TVSZ nem léphetett hatályba.

Így a régi TVSZ maradt életben, ám a rektornak az augusztusi vizsgaidőszakra vonatkozó jogsértő bekezdések alkalmazását fel kellett függesztenie. „Ez nem egy ultimátum, a cél továbbra is az, hogy úgy oldjuk meg az augusztusi vizsgaidőszak és az egységes TVSZ megalkotásának kérdését, hogy az a hallgatóságnak, a vezetőségnek és a szabályzatoknak is megfeleljen” – jelentette ki a rektor. Hozzátette ugyanakkor, hogy a jogszabályi gondok mellett az oktatók is tiltakoznak az augusztusi vizsgaidőszak ellen, azzal érvelve, hogy az oktatóknak jár a két hónap szabadság júliusban és augusztusban. A szakszervezet még pert is kilátásba helyezett arra az esetre, ha az augusztusi szabadságolás a vizsgák miatt kerül veszélybe.

A kérdés, hogy megegyezés híján elveszítsük-e teljesen az augusztust, vagy meg tudunk-e úgy egyezni, hogy legyen augusztusi vizsgázás, de az megfeleljen a törvényeknek – mutatott rá a rektor.

RS7476_20131029-IMG_4539-hallgatoi-forum-scrA rektor helyzetértékelését követő első hallgatói kérdés arra vonatkozott, hogy a gyakorlatban milyen, az oktatók által is elfogadható lehetőségek állnak rendelkezésre az augusztusi vizsgára. Dr. Hunyady László dékán, aki korábbi oktatási rektorhelyettesként vezette a TVSZ-el kapcsolatos változásokat, emlékeztetett arra, hogy a júniusi Szenátusra beterjesztett javaslatuk szerint engedélyt kellett volna kérni az augusztusi, vizsgaidőszakon kívüli vizsgára. A második javaslat szerint külön engedély nélkül, az őszi szemeszter részeként, a regisztrációs időszak második hete alatt lehetne vizsgázni; ehhez az öt teljes nap rendelkezésre állna. Egy másik felszólalásra reagálva kiemelte azt is, a Semmelweis Egyetem korábbi átsorolási gyakorlatát a szaktárca is aggályosnak minősítette egy állásfoglalásban.

Egy másik hallgató azt vetette fel, hogy többen párhuzamos képzés keretében tanulnak az egyetemen, számukra nem a tanulmányi morál, hanem a megfelelő időbeosztás miatt van szükség hosszabb vizsgaidőszakra. Dr. Szél Ágoston rektor úgy reagált, a korábbi javaslataik az ilyen speciális helyzetek megoldására is alkalmas lehetnek.

RS7477_20131029-IMG_4537-hallgatoi-forum-scrFelmerült, hogyha a második javaslat értelmében valaki felvenne egy vizsgát CV-vizsgaként, de megbukik, passziválhassa a félévét. Dr. Hunyady László hangsúlyozta, megoldást jelenthetne a szenátusi ülésen Vámosi Péter HÖK-elnök által felvetett javaslat, mely szerint a hallgató FM (felmentett) kurzusként venné fel az adott tantárgyat. Az egyetem vezetése partner a megoldás megtalálásában, nem az a cél, hogy a hallgató kiessen az államilag finanszírozott rendszerből – mondta.

Nem lehet-e megoldás az elektronikus vizsgázás lehetősége arra, hogy ne kelljen annyi oktatót visszahívni augusztusra – vetette fel egy hallgató. Dr. Szél Ágoston úgy vélte, számos tantárgyból nem oldható meg így a vizsgázás, és nem is a gyakorlati tudás elmélyítését szolgálná, másrészt a kettős mérce veszélyét is magába rejtené egy ilyen döntés.

Egy hallgató azt vetette fel, hogy a többi egyetemhez képest a Semmelweis Egyetemen több a szóbeli vizsga és nagyobb a tananyag is, éppen ezért kérhetne speciális megoldást a jogalkotótól az egyetem a vizsgaidőszakra vonatkozóan. Dr. Tímár József oktatási rektorhelyettes rámutatott: a Semmelweis Egyetemen a tanulmányi év 10 hónapból áll, ezen belül az egyetem a szorgalmi időszak hosszát változtathatja, de az már így is a SE-n a legrövidebb, 13 hét.

RS7474_20131029-IMG_4541-hallgatoi-forum-scrDr. Mogyorósi Dorottya megbízott főtitkár ehhez kapcsolódóan kiemelte,  a jogalkotónak szektorsemlegesen kell szabályoznia, emellett a Rektori Hivatal átgondolja, hogy milyen javaslatokkal lehet a jogalkotókat úgy segíteni, hogy az egyetemünknek előnyös legyen.

Ha a vizsgaidőszakban a vidéki orvostudományi egyetemeket akarjuk követni, akkor lehet, hogy a követelményrendszerünkben is kiigazítást kellene tenni – mondta egy hallgató. Dr. Szél Ágoston rektor úgy válaszolt, az egyetemek közötti curriculum egyeztetés gyakori téma, de mindig is lesznek különbségek, melyekre büszkék lehetünk, az egységesítés pedig nem oldaná meg az augusztusi vizsgázás kérdését.

Dobozi Pálma
Fotók: Kovács Attila

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.