Dr. Gál János korábban klinikai, jelenleg általános és klinikai rektorhelyettesként dolgozik, emellett továbbra is irányítja az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikát. A feladatai kibővültek, de úgy érzi itt és most tudja hasznosítani az évek során összegyűjtött tapasztalatait. Úgy érzi, olyan csapatban dolgozik, amely készen áll a kihívásokra annak érdekében, hogy a Semmelweis Egyetem megküzdjön a nehézségekkel, reagáljon az új kihívásokra és sikeresen alkalmazkodjon az új elvárásokhoz.

20130909-IMG_7715-gal-janos-webKlinikai rektorhelyettesként korábban leginkább a gyógyítás kérdéseivel foglalkozott, most viszont – mint mondta – egységében kell néznie az oktatás, a kutatás és a betegellátás területét, jobban figyelve az összefüggésekre. Plusz feladatai közé tartozik továbbá, hogy a Semmelweis Egyetem rektorát képviseli stratégiai tárgyalásokon, rendezvényeken. Felidézte: annak idején váratlanul érte, hogy dr. Szél Ágoston felkérte rektorhelyettesnek, pozíciója változásával tulajdonképpen a feladatok sokasodtak. „Jól esett, hogy a rektor ilyen szinten számít rám: ez megtiszteltetés és még több felelősség” – tette hozzá.
Nyáron csatlakozott a vezető csapathoz dr. Tímár József, aki rektorhelyettesként az oktatási területet viszi tovább, dr. Hunyady László általános rektorhelyettesi feladatait pedig dr. Gál János vette át. Az általános rektorhelyettes úgy látja: nagyon jó csapat dolgozik a rektor mellett. Dr. Hunyady László az Általános Orvosi Kar dékánja lett, de szerinte ez nem fogja befolyásolni a munkát, sőt még gördülékenyebbé teszi az együttműködést az ÁOK-kal.

A rektorhelyettes a szervezeti átalakításról azt mondta, az idő majd igazolja az erre vonatkozó döntést, melynek eredményeként az egyetemi polgárok alakíthatják a saját sorsukat, a stratégiai döntéseket pedig azok hozzák, akik ezekben tényleg érintettek. Nem csak gazdasági, vagy például operatív szempontból nézik ezentúl a döntési helyzeteket, hanem hosszú távú, egységes szemlélettel az egyetem jövőjét, érdekeit szem előtt tartva – fogalmazott. Véleménye szerint ehhez nagyon fontos egy jó operatív végrehajtó csapat, de az irányító szerep a rektoré, a helyetteseié és a dékánoké kell legyen. Szavai szerint a Semmelweis Egyetemnek zászlóshajónak kell lennie abban, hogy rugalmasan reagáljon az új elvárásokra és képes legyen megújulni. „Ehhez vállalni kell a megmérettetést és a kihívásokat. Ezzel a csapattal mi erre készen állunk” – jelentette ki.

20130909-IMG_7702-gal-janos-webA kihívásokra példaként említette, hogy az egyetemnek a nehéz gazdasági helyzetben is biztosítania kell a megszokott magas minőséget oktatás, a kutatás és a betegellátás területén is. Ugyancsak a kihívások közé sorolta a Korányi Projektet, amely az egyetemen kényelmetlenségeket és megszorításokat okoz, de egy jobb jövő érdekében ezt az áldozatvállalást el kell fogadnia mindenkinek. „Nagyon lényegesnek tartom a nyílt, őszinte tájékoztatást ez ügyben, amely meghozta az együttműködést az egyetemen belül is” – jegyezte meg. Kiemelte: az egyetemnek jelenleg is meghatározó szerepe van a fővárosi ellátásban, de ez tovább erősödik és szélesebb spektrumú lesz a Korányi Projekt befejezése után.

Dr. Gál János úgy látja: a szakmájából adódóan – intenzíves orvos – a legnagyobb bajban is megőrzi a hidegvérét, gyorsan és határozottan dönt, de mégsem kapkodva. – Nem ijedek meg a kihívásoktól és a váratlan helyzetektől – szögezte le. Hét évet dolgozott Angliában, ahol vezetőként megtanulta a válságmenedzsmentet is, ami most sokat segít a munkájában. „Nagyon sokat számít a konzultáció, mások véleményének a meghallgatása: ütköztessük az érveket, vitatkozzunk, amikor viszont megvan a döntés, ami a többség érdekét képviseli, utána egy irányba, együtt kell lépni, mert azt csak akkor lehet végrehajtani” – fogalmazott, hozzátéve: az a jó vezető, akinek a döntései nagy része helyes, mert minden döntés nem lehet helyes. A lehető legtöbb jó döntés érdekében létre hozott egy tanácsadói testületet is, amely segíti a munkáját.  „Úgy érzem, most érkeztem el arra a pontra, hogy az eddig összegyűjtött tapasztalataimat itt és most kamatoztatni tudom az egyetem szolgálatában lelkiismeretesen és a tőlem telhető maximális energiával” – mondta.

A legnagyobb fájdalma az, hogy a rektorhelyettesi felkérés elfogadásával kevesebb ideje maradt a szakmájára. Próbál továbbra is részt venni a betegellátásban: a Semmelweis Egyetemen jövőre tervezett tüdő transzplantációt személyesen készíti elő és irányítja. „Alapjában véve orvos vagyok és az is maradok” – hangoztatta dr. Gál János.

Tóth-Szabó Szilvia

Az interjú a Semmelweis Egyetem újság szeptemberi számában jelent meg.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.