Ötödik alkalommal szerveztek a Semmelweis Egyetem onkológus szakemberei nyílt napot, figyelemfelhívásként a mellrák elleni küzdelem fontosságára. Az egész napos program megnyitóján dr. Dank Magdolna, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinika Onkológiai Részlegének vezetője azt hangsúlyozta: a mellrákot krónikus betegségnek tartják, amely gyógyítható, ha időben felismerik.

dank magdolnaA Semmelweis Egyetem docense emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt egy férfi kollégája, dr. Torgyík László vetette fel, szükség lenne egy fórumra, ahol nyíltan lehet beszélni a betegségről. A programot évről évre a betegek igényei szerint alakították, ennek megfelelően kapott a fél évtizedes évfordulón központi szerepet a „merjünk örülni” gondolata. Dr. Dank Magdolna szólt még arról is, hogy az ötös szám fontos szimbólum; az átalakulást, a változást, az erőt jelképezi.

A résztvevőket levélben köszöntötte dr. Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége. Ebben hangsúlyozta: ez a nap a nőkhöz, a nőknek, a nőkről szól, és egyetlen nőről sem mondhatunk le azért, mert nem voltunk elég őszinték, nyíltak és éberek. „Az ember ősidők óta éli meg úgy a félelmeit, aggodalmait, hogy nem mondja ki a bűvös nevet. Körülír, elkerül, elhallgat. És az ellenkezője éppúgy igaz: aminek nevet adunk, amit hangosan ki is mondunk, azt előhozzuk a homályból, azt megfogjuk, azt ismerjük, az ellen harcolni tudunk. Bizony a mellrákkal kapcsolatban is erre van szükségünk. Finomkodó mellébeszélés helyett őszinteségre, halogatás helyett visszhangos figyelemfelkeltésre” – írta az államfő felesége levelében, melyet dr. Dank Magdolna olvasott fel.

Forrás: atv.hu
Forrás: atv.hu

A nyílt napon lehetőség volt arra, hogy gyógyultak és betegek nyíltan beszélhessenek kérdéseikről és problémáikról. Az egyéni konzultáció során klinikai onkológus, sebész, patológus, sugárterapeuta és radiológus szakorvosok, valamint ápoló, onkopszichológus, dietetikus szakemberek nyújtottak segítséget az érintetteknek. A résztvevők kipróbálhatták a tai chi meditációs mozgást, mely jótékony hatást gyakorol testre és lélekre, valamint különböző, szakpszichológus által vezetett stresszoldó relaxációs gyakorlatokat is.

Az idei rendezvényen a komolyabb témák mellett központi szerepet kapott az ünneplés, a pozitív szemlélet és a jókedv; volt zene, táncbemutató és – immár hagyományosan – a félelmek elengedését szimbolizáló luftballon-eregetés is.

IMAGE_3JOA programot a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának Onkológiai Részlege és a Pink Bolero Egyesület a mellrák ellen közösen szervezi.

Hazánkban minden hetedik nőt érint a mellrák, a világon pedig egymillió új beteget regisztrálnak évente.

Dobozi Pálma

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.