20130917-IMG_1725-rezidens-szalon-webMegújult az immár kétéves Rezidens Szalon. Mint azt dr. Veres Gábor, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika docense, a rendezvény házigazdája a megnyitón elmondta: míg korábban a gyermekorvosok voltak az elsőszámú célközönség, mostantól bővítették ezt, és minden hónapban más lesz a téma, az első alkalommal a pszichiátria.

Dr. Bitter István, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója „A depresszió jelentősége a krónikus betegségek mortalitásában” címmel tartott előadást. Felvezetőjében úgy fogalmazott: ha egy mondatban kellene összefoglalnia az előadása témáját, azt emelné ki, hogy a depresszió egy halálos betegség.

20130917-IMG_1734-rezidens-szalon-webMagyarországon a felnőtt lakosság hét százaléka egy évben egyszer diagnosztizálható mértékű és kezelésre szoruló depressziós állapotot szenved el. A költségekről beszélve, a Harvard Egyetem és a Világbank kutatói a kilencvenes években azt jósolták, hogy 2020-ra a depresszió lesz a legnagyobb terhet okozó betegség a világon. Ez a jóslat már 2010-re beigazolódott – mondta dr. Bitter István. Egy európai felmérés szerint 2010-ben a lakosság 38 százalékának volt aggyal összefüggő, neurológiai és pszichiátriai betegsége, melyek közül a depresszió az első helyen áll.

Az igazgató emlékeztetett arra is, hogy dr. Rihmer Zoltánnak köszönhetően Magyarország rendkívül korán a depresszió és bipoláris zavarok diagnosztikájának és ellátásának nemzetközi élvonalába került.  Kitért arra, hogy nemzetközi szinten hosszú ideig folyt a klasszikus vita arról, hogy a depressziót a genetika okozza-e vagy az életesemények. A vitát Avshalom Caspi döntötte el – világossá vált, hogy gén-környezet kölcsönhatásról van szó. Ahhoz, hogy ez az adat hitelessé váljon, dr. Bagdy György (SE Gyógyszerhatástani Intézet) és kutatócsoportja is sokat hozzá tett.

20130917-IMG_1770-rezidens-szalon-webDr. Bitter István kiemelte, Magyarországon még mindig mintegy 2200-an halnak meg a depresszióval összefüggésben. Fontos hangsúlyozni, hogy a betegség súlyos, halálos kimenetelű is lehet, de kezelésére többféle mód is létezik.

20130917-IMG_1804-rezidens-szalonDr. Sperlágh Beáta (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet) „Alapkutatással a depresszió ellen: a receptortól a tablettáig” címmel tartott előadást. Úgy fogalmazott: a depresszió alapkutatási szempontból is nagyon izgalmas terület, hiszen a ma napig nem tisztázott teljesen a betegség neuronhálózati háttere, illetve azok a mechanizmusok, amelyek létrehozzák a hangulatromláshoz vezető változásokat az idegrendszerünkben.

A ma használt gyógyszerek többsége a több évtizede felfedezett antidepresszáns gyógyszereken alapul, melyek a monoaminerg rendszert célozzák meg. Szükség van még új gyógyszercélpontok kutatására és a depresszió mögött álló neuronhálózati háttér feltárására – hangsúlyozta.

Saját kutatási területére rátérve elmondta, a purinerg jelátvitellel foglalkozik, mely terület kutatása intenzív fejlődésben van. Előadásában elsősorban egy purin receptorra fókuszált, a P2X7-re, mely különösen érdekes a depressziót kutatók számára. Ez a receptor egy új lehetséges gyógyszercélpont lehet a depresszió és bipoláris betegségek kezelésére, egyszerre hat a depressziós és mániás fázisra, és csökkenti a stresszre adott kóros válaszreakciót is.

A Rezidens Szalonban hagyományoknak megfelelően a művészet is helyet kapott. Fertőszögi Péter művészettörténész „Az expresszionizmus a festészet történetében” címmel tartott előadást.

A megújult a Rezidens Szalon támogatója a TEVA Magyarország Kft, mely félmillió forinttal járul hozzá a rendezvénysorozathoz.

Dobozi Pálma

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.