20130822-IMG_7571-Lotz-Gabor-interju-webTájékoztatási kampányt szeretne indítani dr. Lotz Gábor, a II. Sz. Patológiai Intézet docense, a Magyar Orvosi Kamara 8. kerületi választókörzetének elnöke annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet: az orvosi kamarai tagdíj fejében számtalan szolgáltatás és kedvezmény vehető igénybe. Dr. Lotz Gábor úgy tapasztalja, hogy kevesen tudnak az igénybe vehető kedvezmények széles köréről. Ezt támasztja alá, hogy a múlt évben a budapesti területi szervezetnél tízmilliós nagyságrendben maradt meg kedvezményekre fordítható összeg. Dr. Lotz Gábor célja annak elkerülése, hogy idén is ez történjen; mint fogalmaz, szeretnék odaadni a rendelkezésre álló összeget az orvosoknak, a tagi szolgáltatási szabályzatban előírt célokra.

A támogatott tagi szolgáltatások közé tartoznak egyebek mellett az orvosi szaknyelvtanfolyamok (50 százalékos önrész mellett), jelenleg csupán egy-két ilyen csoport működik az egyetemi klinikákon. Ezek mellett igényelhető támogatás továbbképzések szervezésére, az azokon való részvételre, a jogi tanácsadásra, emléktáblák felállítására, de akár kongresszusok, orvosnapok, sőt kirándulások, sportnapok szervezésére és biztosítás kötésére is. A kamarai tagsági kártyával szintén számos helyen (például egyes benzinkutaknál, autókereskedésekben, élelmiszerboltokban) igénybe vehetők kedvezmények – hívta fel a figyelmet dr. Lotz Gábor.

A MOK kerületi elnöke kitért arra is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elindított sikeres kezdeményezés mintájára a budapesti területi szervezet a fővárosban is tervezi az ún. Rezidens Akadémiai Program elindítását.  Ennek keretében erősítenék a rezidensek és az idősebb generáció közötti kapcsolatot, a programok pedig nemcsak orvosszakmai, de más típusú – például etikai – tapasztalatok átadására is alkalmasak lehetnek. Dr. Lotz Gábor úgy fogalmazott, a kerületi szervezet számít az egyetemen dolgozó orvosok aktív részvételére a programban.
Dobozi Pálma

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.