A betegjogi képviselők az egész országban kormánytisztviselőként, főállásban teljesítenek szolgálatot, a fővárosban jelenleg heten dolgoznak ebben a munkakörben. A SE pesti belső és külső klinikai tömbjében három hónapja dr. Munk Julianna a betegek jogainak képviselője. A Semmelweis Egyetemen a Kútvölgyi úti tömbben Gerőcs Katalin várja a panaszosokat, míg az SE I. és II. Számú Gyermekgyógyászati Klinika Erhardtné dr. Gachályi Anikó hatáskörébe tartozik.

Dr. Munk Julianna elmondta: a betegjogi képviselők többféle szakmai területről érkeznek. Munkájukhoz feltétel a felsőfokú végzettség, valamint hároméves, szakmai területen eltöltött gyakorlat. „Én jogász vagyok, de van köztünk gyógyszerész, diplomás ápoló és orvos is. Rendszeresen tartunk esetmegbeszéléseket, és munkánk közben is számíthatunk egymás szaktudására” – tájékoztatott.

20130619-IMG_3819-drmunk-julia-betegjogi-kepviselo-web

A betegjogász pályája elején az Egészségügyi Minisztérium Jogi Főosztályán jogszabály-előkészítéssel foglalkozott, majd ezt követően a Vidékfejlesztési Minisztérium Közösségi Jogi Főosztályán folytatta a pályáját, ahol uniós szakjogászként vett részt az európai uniós jogszabály-előkészítésben. Közben született két kislánya. Betegjogi képviselőként hetedik éve tevékenykedik. „Azóta közvetlen kapcsolatban vagyok a betegekkel, s ez nagyon motiváló a mindennapi munkám során. Nagy kihívás számomra, hogy nap mint nap problémás esetekkel szembesülök, és igyekszem azokat a legjobb tudásom szerint megoldani. A segítés élménye az, ami inspirál” – fogalmazott dr. Munk Julianna.

Véleménye szerint még mindig nem elég tájékozottak az emberek arról, hogy mi is a betegjogi képviselő feladata. Gyakran kórházi dolgozónak vélik, noha független képviselő. Az 1997-es egészségügyi törvény meghatározta a betegjogi képviselői feladatokat, azonban előfordult már, hogy ingatlanszerződés ügyében kopogott be hozzá egy várakozó beteg.

20130619-IMG_3813-drmunk-julia-betegjogi-kepviselo-webDr. Munk Julianna kiemelte, hogy leggyakrabban az egészségügyben dolgozók által használt hangnem miatti panaszokkal fordulnak hozzá. A betegek szerint a leterhelt orvosok, szakdolgozók részéről nincs meg az elvárt türelem, odafigyelés, és elsősorban nem azt kifogásolják, hogy nincs WC-papír, vagy, hogy maguknak kell behozniuk a gyógyszereiket. „Nagyon sok fogadóóra úgy kezdődik, hogy a panaszos felpaprikázva bejön az irodámba, kibeszéli magából a panaszát, a végén hátradől, megkönnyebbül. A mi munkánk azonban nem érhet itt véget, az esetekből levonjuk a tanulságokat, visszajelzünk az érintetteknek, és javaslatokat teszünk a szakmai munka minőségének emeléséhez. Tapasztalatom szerint egy kis odafigyeléssel, emberi hangnemmel a panaszok jelentős része elkerülhető lenne” – hangsúlyozta.

A betegjogi képviselő fő feladata a betegek jogainak érvényesítése, védelme, ezzel kapcsolatos tájékoztatás nyújtása az érintettek számára. Ha az ellátás során ért sérelemmel fordulnak hozzá, a betegjogi képviselő kezdeményezi a panasz kivizsgálását, tájékoztatja a panaszost az igénybe vehető jogorvoslati fórumokról, lehetőségekről, törekszik a szolgáltatónál a betegjogi sérelem lehető leggyorsabb, a beteg számára legmegfelelőbb megoldását megtalálni.

A betegjogok érvényesítésében minőségi változások következtek be az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) felállítását követően. Az OBDK az egészségügyért felelős miniszter irányítása alatt álló központi hivatal, ahol a társadalom leggyengébb érdekérvényesítő eszközökkel rendelkező csoportjainak segítésére három jogvédő szakterület integrálódik: a beteg-, az ellátott-, illetve a gyermekjog. A központ foglalkoztatja az intézményektől független jogvédelmi képviselőket, illetve koordinálja, összefogja, szakmai tanácsokkal segíti elő hatékony működésüket. A jogvédelmi feladatokon túlmenően a központ egészségügyi dokumentáció-kezeléssel, a jogvédelmi képviselők nyilvántartásával és az Európai Unión belüli, határon átnyúló egészségügyi ellátással kapcsolatos jogok érvényesítése érdekében, mint nemzeti információs központ nyújt tájékoztatást.

A fekvőbeteg intézményekben az OBDK által kidolgozott szakmai minimumfeltételeknek megfelelően a betegjogi képviselők rendszeresen fogadóórát tartanak, és hivatali mobiltelefonszámon, valamint e-mail-ben is elérhetőek. Dr. Munk Julianna telefonszáma 06/20 4899520, e-mailen munk.julianna@obdk.hu címen érhető el.

Az OBDK nagy hangsúlyt fektet a jogvédők elérhetőségének közismertté tételére, ennek érdekében egységes hirdetményt alakított ki a jogvédők elérhetőségéről, fogadóóráiról, továbbá zöld számot is működtet (06/80 620055), valamint a www.obdk.hu honlapon elektronikus panaszláda áll az állampolgárok rendelkezésére.

Nagy Emese

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.