Az Asklepios Campus Hamburg 57 végzős orvostanhallgatója vette át a Semmelweis Egyetem (SE) diplomáját július 12-én  Magyarország Berlini Nagykövetségén.

A Semmelweis Egyetem az Asklepios-Klinikák-Csoporttal, Németország egyik legnagyobb klinikahálózatával 5 éve írta alá azt a kooperációs szerződést, melynek eredményeként létrejött az SE Általános Orvostudományi Kar részeként működő kétnemzetiségű kar Hamburgban.

Az Európában egyedülálló oktatási modell lehetőséget nyújt a Semmelweis Egyetem hallgatói számára, hogy a budapesti elméleti képzés után tanulmányaikat a magyar tanterv alapján, a hamburgi campuson folytassák tekintélyes német orvosoktól, egyetemi professzoroktól tanulva a klinikumban. Tanulmányaik végén a diákok a Semmelweis Egyetem Európai Unióban elismert diplomáját és a „dr. med”, hivatásszerű doktorátust jelentő címet kapják meg. Ahhoz azonban, hogy a jelölt a német dr. med. megfelelőjét is megszerezze, tudományos disszertációt kell még írnia.

Joerg_Weidenhammer_1811

Dr. Czukor József nagykövet az ünnepi rendezvényt megnyitó köszöntőjében a két ország közti, hosszú történelmi kapcsolatot méltatta. A nagykövet a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével tüntette ki  Dr. Jörg Weidenhammert , az Asklepios Campus Hamburg 2013 májusáig hivatalban lévő ügyvezető igazgatóját az együttműködésben  végzett kiemelkedő tevékenységéért. Dr. Jörg Weidenhammer válaszában köszönetét fejezte ki az egyetemi képviselőinek közös eredményes munkájukért.

A Semmelweis Egyetem szenátusának ünnepi ülését dr. Szél Ágoston nyitotta meg. A hallgatók eskütétele után dr. Hunyady László, az ÁOK dékánja sikeres tanulmányaik elismeréséül orvosdoktorrá avatta a jelölteket. A diplomákat dr. Karádi István leköszönő dékán nyújtotta át a végzős hallgatóknak.

20120711-DSCN0106-belrin-asklepios-diplomaatadas-web

Felix Lesche az évfolyam képviselője beszédében elmondta, hogy az orvosképzés intenzív időszakán belül az utolsó évüket tekinti képzésük csúcspontjának. Köszönetet mondott a szülőknek, nagyszülőknek és a barátoknak azért, hogy tanulmányaik elvégezése alatt mellettük álltak, támogatták őket. Ezt követően dr. Hunyady László az Asklepios Campus Hamburg négy docensének a Semmelweis Egyetem Címzetes Egyetemi Tanári Oklevelét nyújtotta át.

20120711-DSCN0144-belrin-asklepios-diplomaatadas-web2Dr. Szél Ágoston beszédében adatokkal alátámasztva hangsúlyozta a német nyelvű képzés jelentőségét az egyetemen: 1983, a német nyelvű képzés kezdete óta több mint ötezer német diák iratkozott be az egyetemre, emellett 820 német hallgatónak kapott diplomát.
Idén összesen 101 német diák vehette át a Semmelweis Egyetem diplomáját. Beszédét a rektor egy Márai idézettel zárta: „Az alkotó szellemű és tehetségű embernek sincsen joga ellopni valamit az önműveléshez szükséges időből az alkotás számára. Nem olyan fontos, hogy mindennap írjál; fontosabb, hogy mindennap olvassál. A művelődéshez mindig legyen időd, mindennap.”

Dr. Karádi István beszédében hangsúlyozta, hogy a Semmelweis Egyetem hagyományosan magas szintű alapképzést nyújt a diákok számára. A minőségileg értékes alapképzés a klinikai tudományok útvesztőjében Ariadne fonalaként lehet segítségünkre: megóv a tévutaktól és tévedésektől.

Dr. Dirk Müller-Wieland, az Asklepios Campus Hamburg dékánja beszédében köszönetet mondott az együttműködésben résztvevőknek az eddig elért eredményekért, valamint elmondta, hogy az Asklepios Campus Hamburg Európa részének és a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar részeként működő karnak tekinti magát.

A Semmelweis Egyetem szenátusának ünnepi ülését dr. Szél Ágoston zárta.
Az ünnepélyes rendezvény végén dr. Cukor József nagykövet arra kérte a frissen végzetteket, adják hírül a velük történteket, mert az ilyen együttműködések nem csak számunkra, hanem Európa számára is fontosak. Ezt követően a nagykövet az összes jelenlévőt fogadásra hívta meg a nagykövetségen. A nagyszabású rendezvényen 350 fő vett részt.

20120711-DSCN0131-belrin-asklepios-diplomaatadas-web

Thurzó Orsolya

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.