A minőségi teljesítmények díjazása, a legtehetségesebb fiatalok hazavonzása, és így az oktatói gárda bővítése, valamint a gyakorlatorientált képzés további fejlesztése is kiemelt helyen szerepel az Általános Orvostudományi Kar új vezetőjének tervei között. Dr. Hunyady László július 1-jével vette át dékáni kinevezését.

20130604-IMG_5406-hunyady-laszlo-web JOVÁHAGYOTTMint azt a Semmelweis Egyetem újságnak adott interjújában kiemelte: decemberben adta be pályázatát a dékáni teendők ellátására, és annak ellenére szeretne kitartani az ebben leírt elképzelései mellett, hogy azóta a külső környezetben több nem várt, kedvezőtlen változás is történt. Így például tovább zsugorodott a felsőoktatás finanszírozása, és emiatt az ÁOK idei költségvetése az államilag finanszírozott hallgatók után járó összeg felét sem érte el. A működés szempontjából komoly nehézséget jelent, hogy az államilag finanszírozott hallgatók oktatására szánt összeg nem fedezi a valós költségeket – mondta dr. Hunyady László. Nem várt nehézséget eredményezhet az új nyugdíjazási rendszer bevezetése is. Bár sok tekintetben kedvezményeket kaptak a felsőoktatásban és az egészségügyben dolgozók, 62 év felettieket nem lehetett vezetőnek kinevezni, a legtapasztaltabb oktatók közül többen is a nyugdíjat választották– vázolta a következményeket dr. Hunyady László, hozzátéve, hogy a következő egy-két tanévben ez biztosan nehézségeket fog okozni egyebek mellett a vizsgáztatásban.

20130604-IMG_5388-hunyady-laszlo-webA dékán emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években az egyetem a klinikum finanszírozási problémái miatt a beruházásokat és a központi kiadásokat kénytelen volt növekvő mértékben az oktatási bevételekből fedezni, ám ebben a helyzetben most már ez sem járható út. „Új megoldásokat kell tehát találnunk, kreatív módon előre kell lépnünk sok területen, és ez csak az egyetem oktatóinak, hallgatóinak és valamennyi dolgozójának összefogásával lehetséges” – mondta dr. Hunyady László. A kar új dékánja emlékeztetett arra, hogy az oktatás – elsősorban a külföldi hallgatók oktatása révén – már rendelkezik saját bevétellel. Ahogy ezen a területen sikerült létrehozni egy rendszert, ami pluszjövedelmet hoz az oktatóknak és többletbevételt az egyetemnek, úgy a betegellátás területén is meg kellene találni a lehetőségeket hasonló rendszerek működtetésére – vélekedett dr. Hunyady László, aki erre több lehetőséget is lát. Szóba jöhet a külföldi és hazai fizetős betegek ellátásának bővítése, a gyógyszerkipróbálásokban való részvétel erősítése, valamint a rezidensképzés külföldi hallgatókra való kiterjesztése. Ez utóbbi azt is jelentené, hogy több oktatásba is bevonható diplomás jelenne meg a klinikai tevékenységben is.

Ezek a lépések a jelenlegi helyzetben már a puszta túléléshez is szükségesek, de lehetőséget teremtenek arra is, hogy elmozduljunk a fejlődés irányába – mondta.

Dr. Hunyady László dékáni pályázatában nagy súllyal szerepelt a személyi fejlesztések kérdése, mivel úgy véli, a jelenlegi hallgatói létszám mellett több oktatóra lenne szükség. „Stratégiai kérdés, hogy az MTA Lendület pályázatához hasonlóan az egyetem is hozzon létre olyan programokat, amelyek lehetőséget – így például önálló kutatói programot – biztosítanak a fiatal kutatóknak, és segítenek hazavonzani a külföldön dolgozó legkiválóbb kutatókat, akiknek a megjelenése lendületet adhat a kutatás mellett az oktatásnak is” – mondta. Az új dékán úgy számol, hogy ha évenként legalább egy-két kiváló teljesítményt elért fiatal kutatót haza lehet hozni, az tízéves távon már nagyon komoly fejlődést eredményezhetne.

Az ÁOK-on jelenleg is működik a merit-pályázat rendszere, amelyben a legjobbak két éven keresztül fizetéskiegészítést kapnak. „Ez az az út, amit folytatni kell” – hangsúlyozta dr. Hunyady László, hozzátéve: fontos lenne, hogy e programot kiterjeszthessük a legjobb oktatókra is.

20130128-IMG_6524-szkill-centrumA személyi kérdéseken túl kiemelten kezeli az új dékán a gyakorlatorientált oktatás további erősítését. A készségfejlesztésre kiváló lehetőséget teremt a szkill labor; ha itt megszerzik a szükséges képességeket a hallgatók, több feladatot tudnak majd ellátni a klinikai gyakorlat során. E területen a közelmúltban átadott Ernő utcai Szkill- és Szimulációs Központ egy lépés a jó irányba, de méreteinél fogva az egész kérdéskört nem tudja megoldani. A gyakorlati képzéssel összefüggésben az új dékán tervei között szerepel egy minimumkövetelmény-rendszer bevezetése, amely rögzíti, hogy a hallgatónak az egyes szakterületeken milyen vizsgálatokat kell igazoltan látnia és elvégeznie a hat év során.

Dr. Hunyady László kiemelte, azzal együtt, hogy vannak fejlesztendő területek, abban a szerencsés helyzetben van, hogy egy jól működő orvosképzést örököl kari vezetőként. Azt, hogy az ÁOK országos szinten is élen jár az orvosképzésben, nagyon jól mutatja a külföldi hallgatók kiemelkedő száma, és az a nagyszámú pozitív visszajelzés, melyet a nálunk végzett orvosok felkészültségéről kapunk a világ minden tájáról. Az új dékán hangsúlyozta azt is: alapelve, hogy kiváló oktatás csak ott lehet, ahol kiváló kutatás is van, mert ez az, ami vonzza a kiemelkedő oktatókat és hallgatókat.

Dr. Hunyady László elmondta: amikor beadta pályázatát a dékáni pozícióra, jelezte, hogy ha elnyeri az ÁOK vezetését, lemond az általános rektorhelyettesi posztról. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre dr. Hunyady László úgy fogalmazott: „Egész életemben az Általános Orvostudományi Karon dolgoztam, így ennek a karnak a vezetése számomra rendkívül megtisztelő feladat, köszönöm a kollégák és a hallgatók bizalmát és támogatását, mely nélkül nem lehetne megvalósítani a kitűzött célokat.” DP

Az interjú a Semmelweis Egyetem újság számára készült, és elolvasható a most megjelenő aktuális lapszámban is. 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.