20130628-IMG_9449-se-nap-NET-web_vIdén hatodik alkalommal adták át a dr. Rácz István Alapítvány díjait. A magánalapítvány szándéka egy kiváló oktató, kutató és ember emlékének megőrzésén túl, fiatal, tehetséges PhD hallgatók és fokozatot elnyert fiatal kutatók támogatása. Az alapítvány díja évente egy alkalommal, pályázat útján nyerhető el.
Dr. Zelkó Romána elmondta, idén 14 pályamű érkezett gyógyszerészek, orvosok, biológusok részéről.

Az idei év díjazottja dr. Kállai Nikolett budapesti pályázó lett, aki 2010-ben nyerte el PhD fokozatát. Disszertációjának témája: „Inert pelletmagok alkalmazása multipartikuláris gyógyszerforma előállítására”. Témavezetője dr. Antal István volt, a munka a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézetében készült.

A méltatás szerint a pályázó 2005-ben nyerte el gyógyszerész diplomáját a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán, majd 2005 és 2008 között a doktori iskola hallgatója volt. Kutatásai során az izomalt, mint potenciális, neutrális pelletmag előállításával, minőségi jellemzőinek megállapításával és gyógyszeripari inert pelletmagként való alkalmazásával foglalkozott. Elfogadott közleményeinek száma 9, melyek közül 4 hazai közlés. 5 cikke nemzetközi folyóiratban jelent meg. Kumulatív IF: 14,5

20130628-IMG_9461-se-nap-NET-web_vKülönböző fórumokon szerzett elismerést munkájával, nemzetközi, és hazai kongresszuson tartott előadást, vett részt poszter prezentációval, egy közzétett szabadalom részese. Jelentős oktatási tevékenységet folytat és TDK munkát irányít. Német középfokú nyelvvizsgával rendelkezik, melyet sikeresen alkalmazott egy éves németországi tanulmányútja során.

Az idei évben a hallgatói (graduális) díjat a HÖK javaslatára Somlyay Máté harmadéves gyógyszerészhallgatónak adjuk át. Ezúton köszönjük a HÖK hathatós közreműködését, akik hallgatói pályáztatás alapján jelölték a nyertest.

A díjazott tanulmányait az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumában végezte, majd a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi karán folytatta. Tudományos érdeklődése igen sokoldalú és töretlen. TDK munkát végez a Gyógyszerészi Kémia Intézetben, ahol demonstrátorként tevékenykedik. Sok és jelentős középiskolai díjat és egyetemi tanulmányi versenyt nyert. Csoportvezetőként és a HÖK tagjaként is jelentős munkát végez – tartalmazza a méltatás.

T-Sz.Sz.