_SZS9494Az első Indonéz – Magyar Rektori Fórum programjának keretén belül az indonéz egészségügyi felsőoktatási intézeteket képviselő hét fős delegáció látogatott a Semmelweis Egyetemre. Az esemény célja a kapcsolatfelvétel és az egyetemről való tájékozódás volt.

Dr. Szél Ágoston a megbeszélésen elmondta, reméli, minél több lehetőség lesz a kapcsolatok kiszélesítésére, majd a Semmelweis Egyetem, mint az MRK tagja nevében aláírta a Magyar és Indonéz Rektori Konferenciák közti keretmegállapodást.

Pop Marcel, a Semmelweis Egyetem nemzetközi kapcsolatok igazgatója prezentációt mutatott be, mely kitért az egyetem történelmére és betekintést nyújtott az oktatói, kutatói és betegellátási tevékenységbe. A vendégek érdeklődtek az egyetem PhD képzéséről, és az egészségtudományi oktatás részleteiről is. A résztvevők ezután rövid sétát tettek a campuson, mely a belső klinikai telep bemutatásával Semmelweis Ignác szobránál kezdődött, majd a delegáció a központi épületet is bejárta.

Forrás: Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága

Galéria

6kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.