20130605-IMG_6164-borveseny-dijatado-webA Semmelweis Egyetem immár negyedik alkalommal hirdette meg hagyományos országos borversenyét. A Semmelweis Szalonban rendezett díjátadón a verseny szaktanácsadója, Toronyi Zsuzsa elmondta: ahogy eddig, úgy idén is fiatal magyar borászok körében hirdették meg a versenyt, amelyre negyven pincészet 93 mintát küldött be. Az öt különböző kategória győztesei egy éven keresztül viselhetik a Semmelweis Egyetem bora címet.

Az eredményeket az est házigazdája, a zsűri egyik tagja, dr. Veres Gábor, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika docense ismertette, a díjakat dr. Stubnya Gusztáv stratégiai és működésfejlesztési főigazgató adta át.

20130605-IMG_6144-borveseny-dijatado-webA rendezvény fehérbor kategóriában a Somlói Borvidéken található Tornai Pincészet Friss Juhfark (2012) elnevezésű bora lett az első. Baranyai András, a pincészet vezetője elmondta: a friss elnevezést azért vezették be, mert aki ismeri a Somlót tudja, hogy itt elsősorban férfias borok készülnek, magas alkohol és savtartalommal, minerális ízvilággal. A reduktív eljárással készülő Friss Juhfarkban ezen „csavartak egyet”.

Presztízs fehérbor kategóriában a szintén Somlón található Kolonics Pincészet 2010-es Olaszrizlingje kapta a legtöbb pontot a zsűritől, a díjat Kolonics Károly borász vette át. A több generációra visszanyúló családi vállalkozás borai klasszikus, tradicionális eljárással készülnek: hozamkorlátozással, fahordós erjesztéssel és érleléssel.

A rendezvény vörösborok közül a kézműves borokat készítő egri Balga Családi Pincészet 2011-es Bikavére lett az első.

20130605-IMG_6202-borveseny-dijatado-webA presztízs vörösborok közül a szekszárdi Takler Pincészet Syrah Reserve (2009) bora ítéltetett a legjobbnak, a második helyezést ebben a kategóriában ugyanez a pincészet kapta a 2007-es Regnum cuveé-vel. A díjat a két fiával gazdálkodó Takler Ferenc borász vette át, s hangsúlyozta: a Syrah egy olyan bor, melyet csak nagy évjáratban lehet elkészíteni; egy átlagos évjáratban nincs jó syrah, mivel ez a szőlő még a cabernet sauvignon-nál is később érik be, ráadásul még egy pici túlérés is jól áll neki.

A desszertborok közül a Tokaj Hétszőlő Zrt. 2001-es 5 puttonyos Tokaji Aszúja végzett a legjobb helyen.

20130605-IMG_6285-borveseny-dijatado-webA borversennyel a Semmelweis Egyetem elsősorban a tehetséges, minőség iránt elkötelezett fiatal magyar borászoknak kíván megjelenési, megmérettetési lehetőséget biztosítani. A nyertes borokat egy éven keresztül – a 2014 tavaszán várható következő borverseny eredményhirdetéséig – felszolgálják majd az egyetem különböző rendezvényein, valamint egyéb reprezentációs célokra használják. DP

Semmelweis Egyetem 2013-as borversenyének részletes eredményei:

Rendezvény fehérborok

1. Tornai Pincészet: Friss Juhfark (2012)
2. Winelife: Olaszrizling (2012)
3. Domaine Edegger: Premier (2011)

Presztízs fehérborok

1. Kolonics Pincészet: Olaszrizling (2010)
2. Tornai Pincészet: Top Selection Apátsági Furmint (2011)
3. Balassa Bor Kft: Nyulászó Furmint (2011)

Rendezvény vörösborok
1. Balga Családi Pincészet: Bikavér (2011)
2. Bősz Borászati Kft: Kékfrankos (2009)
3. Szeleshát Szőlőbirtok: Kékfrankos (2011)

Presztízs vörösborok
1. Takler Pince: Syrah Reserve (2009)
2. Takler Pince: Regnum Cuveé (2007)
3. SzeleshátSzőlőbirtok: Syrah (2009)

Desszertborok

1. Tokaj Hétszőlő Zrt: 5 puttonyos Tokaji Aszú (2001)
2. Tokaji Hétszőlő Zrt: 6 puttonyos Tokaji Aszú (2004)
3. Gróf Dégenfeld Szőlőbirtok: 6 puttonyos Tokaji Aszú (2006)

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.