A Semmelweis Egyetemről négy szakdolgozói csoport kapott jelölést Az év egészségügyi szakdolgozója 2013 pályázat csoportos kategóriájában: a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Központi Műtője, az Urológiai Klinika Posztoperatív Intenzív Osztálya, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika szakdolgozói, és az I. Gyermekgyógyászati Klinika Sebészeti Osztálya.

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Központi Műtőjét dr. Sótonyi Péter igazgató-helyettes, és Háda Beatrix Éva klinikavezető főnővér jelölte. Egyebek mellett az írták, hogy a központi műtő dolgozóinak nap, mint nap újabb kihívásokkal kell megküzdeniük, a csapat pedig tudásának és lehetőségeihez mérten sikeresen veszi az akadályokat mind a szívsebészeti, mind az érsebészeti beavatkozások tekintetében. Büszkék arra, hogy a tavalyi év végéig 230 transzplantációt végeztek. 2012-ben 30 betegük kapott új szívet, 4 betegüknél két szerv együttes átültetésére (szív és vese) került sor. „Ez az összetartó kis csapat méltán büszke az eredményeire. Minden területen műtéti szám növekedést értek el. Sikeresen és eredményesen oldották meg a kihívásokat, sajátították el új technikákat” – olvasható a pályázatban.

urologiaiklinikaAz Urológiai Klinika Posztoperatív Intenzív Osztályát dr. Nyirády Péter igazgató és Bognár Krisztina klinikai vezető főnővér nevezte a pályázatra. A méltatás szerint 2012-ben az intenzív osztályon 2500 beteg fordult meg a műtétet követően. Az ápolók igazi csapatmunkában dolgoznak, folyamatosan együttműködve műtővel, anesztéziával, a klinika többi osztályával és orvosaival. A betegek részéről rendszeresen kapnak szóbeli és írásbeli visszajelzéseket, dicséreteket az intenzív osztályon eltöltött napok pozitív tapasztalatairól. Visszajelzései alapján szeretettel és hálával gondolnak az osztály ápolóira, szakmai tudásukra, empátiájukra – olvasható a jelölésben.

pszichiatriaiklinikaPszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika szakdolgozóit dr. Bitter István igazgató, Sági Jánosné vezető főnővér jelölte az év szakdolgozói csoportjának. A méltatásban azt írták, nem egy szűkebb közösség tagjait jelölik, hanem azokat az embereket, akik a klinika munkájában régóta részt vesznek. Szeretnének rámutatni arra, hogy a klinikán a szakdolgozók teamben, összedolgozva milyen hatékonyan tudnak működni az egészségügyi ellátás több területét – akaratlanul is – integrálva. A klinikai főnővér hangsúlyozta: munkatársai hivatásuknak tekintik a munkájukat és szeretik azt. Empátiájuk, helyzetfelismerő képességük kimagasló. Tudják, és értik, hogy a betegekért össze kell fogniuk, hogy hatékonyabb legyen a gyógyítás.

IesgyerekklinikaAz I. Gyermekgyógyászati Klinika Sebészeti Osztályát dr. Tulassay Tivadar igazgató és Négrádi Éva intézetvezető főnővér nevezte a díjra. A pályázatban egyebek mellett azt írták: az osztály nővérei a szakmai előírások maximális betartása és betartatása mellett nap mint nap bizonyítják végtelen rugalmasságukat és találékonyságukat, mellyel a betegek egyéni igényeinek próbálnak megfelelni. Emellett folyamatosan képzik magukat, illetve jelentős részt vállalnak a gyermekápoló tanulók oktatásában is. A csapatszellem közöttük példamutató: egymás feladatait szükség esetén önként vállalják át, egymás segítése, a megszerzett tudás, tapasztalat átadása jellemzi őket. Az orvosok sikeres gyógyító munkája és a betegek gyógyulása nélkülük elképzelhetetlen lenne.

A szakdolgozói csoportok munkáját, napi teljesítményét a 21 napos betegelégedettségi felmérés keretében a páciensek is értékelik, melyek már mindegyik érintett klinikán zajlanak. Az idei versengésre a járóbeteg-ellátás területről nyolc, a fekvőbeteg-ellátás területről harminchárom, a helyszíni sürgősségi ellátás területről pedig négy csoportos jelölés érkezett. A csoportok tagjainak összlétszáma 2013-ban megközelíti a hétszázat. A 2013-as Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére július 5-én lesz.

T-Sz.Sz.