20130522-IMG_9142-perner-petranyi-konyvbemutató-mta-webPerner Ferenc és Petrányi Győző szerkesztésében, a Medicina Kiadó gondozásában megjelent a Szervátültetés című könyv, amit a Magyar Tudományos Akadémián mutattak be.

Dr. Tulassay Zsolt, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára a könyvet bemutatva etalonnak és mértékadónak nevezte a művet. Mint mondta, most jelent meg elsőként a 20. század egyik legnagyszerűbb vívmányát, a szervátültetést összefoglaló könyv.

20130522-IMG_9180-perner-petranyi-konyvbemutató-mta-webVéleménye szerint a könyv – több okból is – a legjobb időpontban jelent meg. Éppen 60 évvel ezelőtt írták le először a szerzett immuntoleranciát, amiért később Nobel-díj járt. Pontosan 40 évvel ezelőtt történt meg az első sikeres szervátültetés Magyarországon, amelyet Perner professzor végzett el, és pont 30 évvel ezelőtt zajlott le az első májátültetés Magyarországon, mindkettő a Semmelweis Egyetem I. Sz. Sebészeti Klinikán.

Hozzátette: egyebek mellett azért is fontos volt az ismeretek összegzése, mert Magyarországon évente 250-350 szervátültetés történik és ezeknek a betegeknek a gondozása különleges feladatokat igényel. Jelenleg nagyjából háromezer emberről van szó.

Dr. Perner Ferenc, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának professor emeritusa betegség miatt nem tudott részt venni a könyvbemutatón. Az alkotók nevében dr. Petrányi Győző beszélt, aki úgy vélekedett: a könyv Perner professzor életműve és egyben a magyar transzplantációs tevékenység tükörképe.

T-Sz.Sz.