Huszonhat kiemelkedő elismertségű kutató vált az Akadémia levelező tagjává az MTA 184. közgyűlésének első napján megtartott szavazás eredményeként. Emellett 31 rendes, 18 külső és 20 tiszteleti taggal bővült az akadémikusok létszáma.

Az újonnan választott levelező tagok közül négy, míg a rendes tagok közül kettő a Semmelweis Egyetem munkatársa.

karadi_istvanJOAz Orvosi Tudományok Osztályának levelező tagja lett dr. Karádi István, az Általános Orvostudományi Kar dékánja, a III. Sz. Belgyógyászati Klinika  tanszékvezető egyetemi tanára, valamint dr. Hangody László, a Traumatológiai Tanszék vezetője, az Uzsoki Utcai Kórház ortopéd traumatológus főorvosa. Az MTA honlapján olvasható méltatás kiemeli, hogy dr. Karádi István csaknem négy évtizedes kutatói pályáján főként az anyagcsere-betegségeket vizsgálta. Több felismerésével járult hozzá a vesebetegségek, valamint az érbetegségek hatékonyabb gyógyításához. Az elsők között bizonyította például a koleszterinellenes antitestek és az érbetegségek közötti összefüggést. A Semmelweis Egyetem legtöbbet idézett klinikai kutatói közé tartozik. Az intézmény Általános Orvostudományi Kara 2006-ban dékánjának választotta, mely döntését 2010-ben egyhangúlag megújította. 2010 óta az MTA Elnökségének választott tagja.

mta_hangody

Dr. Hangody László a magyar operatív klinikai orvostudomány komoly, nemzetközi hírnevet kivívó képviselője. Az alap- és klinikai felfedező kutatásokat ötvözve több átütő sikerű innovációs műtét bevezetése köthető nevéhez; a műszerfejlesztést követően 1992-ben vezette be a klinikai gyakorlatba az úgynevezett autológ osteochondralis mozaikplasztikát, amely húsz év alatt a világon a leggyakrabban alkalmazott modern porcfelszínképző eljárássá vált. Ennek alapján ma már évi negyvenezer műtétet végeznek. Vezető amerikai és angol egyetemekkel együttműködésben kifejlesztett implantátumai világszerte bekerültek az alapvető klinikai gyakorlatba.

A Biológiai Tudományok Osztályának levelező tagjává választották dr. Csermely Pétert, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet professzorát, valamint Buday Lászlót, az MTA Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézetének igazgatóját, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézetének részállású tanárát.

mta_csermelyDr. Csermely Péter szűkebb szakterülete a stressz és az öregedés molekuláris okainak vizsgálata. Pályafutásának kezdetén a jelátviteli folyamatokat tanulmányozta. Később molekuláris chaperonokkal foglalkozott, az utóbbi tíz évben pedig a biológiai hálózatok váltak kutatása fő célpontjává. Elsőként írta le a kis intenzitású kapcsolatok komplex rendszereket stabilizáló hatásának általános érvényességét. A kutató a Magyar Biokémiai Egyesület alelnöke, a tehetséggondozás nemzetközileg is jelentős és széles körben elismert alakja.

buday l_mtiDr. Buday László biológus 2009-ben az első Lendület-nyertesek egyike volt. A biokémia és a sejtbiológia, azon belül is a jelátvitel szakértője az Akadémia kiválósági programjának keretében a sejtműködést, pontosabban a sejtosztódást, a sejtmozgást, illetve a sejtek általános anyagcseréjét irányító, úgynevezett növekedési faktorokat vizsgálja. A kutató tudományos munkája és intézetvezetői megbízatása mellett oktat is: a Semmelweis Egyetem részállású egyetemi tanára. A tudományos közélet aktív résztvevőjeként a Magyar Biokémiai Egyesület alelnöke, az egyesület Jelátviteli Szakosztályának társelnöke. Az MTA Biológiai Osztálya Molekuláris Biológiai, Genetikai és Sejtbiológiai Tudományos Bizottságának elnöke.

A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának rendes tagjává vált dr. Ligeti Erzsébet, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének egyetemi tanára. Dr. Zrínyi Miklós, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet egyetemi tanára pedig a pedig a Kémiai Tudományok Osztályának rendes tagja lett.

20120201-IMG_8409-ligeti-erzsebet-webDr. Ligeti Erzsébetnek a sejtélettan és az immunológia kutatójaként egyik fő kutatási területe a természetes immunitásban kulcsszerepet játszó falósejtek élettani működésének vizsgálata. Az MTA-nak 2007-ben lett levelező tagja. Az elmúlt hat évben munkatársaival klónozott egy új fehérjét (GAP), és kimutatta a szerepét a falósejtek működésében. Leírta a foszforiláció szabályozó szerepét a kis G-fehérje működésének szabályozásában részt vevő enzim specificitásának meghatározásában. A GAP-ok eddig ismert élettani és kórtani szerepét a Physiological Reviewsban foglalta össze. Leírta a fehérvérsejtekből felszabaduló anyagok baktériumnövekedést gátló hatását.

mta_zrinyiDr. Zrínyi Miklós a fizikai kémia, a kolloidika szakértője. A 2007-ben az MTA levelező tagjává választott vegyész tisztán poliaminosav-alapú, térhálós rendszerekre vonatkozó kutatásai során létrehozta az intelligens gélek egy új csoportját. Az általa kifejlesztett és a sztatikus elektromos térben elforgatott polimerek megteremtették a mikro- és talán a nanoméretű motorok kifejlesztésének lehetőségét. A 2010-ben megalapított Nanokémiai Kutatócsoport vezetőjeként kulcsszerepet játszott a mesterséges extracelluláris mátrixok előállításában, amelyek sikeresen alkalmazhatók orvosbiológiai célokra.

Az akadémiai alapszabály szerint az választható taggá, aki az MTA doktora címmel, vagy azzal egyenértékűnek minősített tudományos fokozattal rendelkezik, és „aki tudományát elismerten és különösen magas színvonalon, alkotó módon műveli”. Rendes taggá az a magyar állampolgárságú levelező tag választható meg, aki levelező tagságának elnyerése óta jelentős tudományos eredményeket ért el.

A magát magyarnak valló, de életvitelszerűen külföldön élő, tudományát elismerten és különösen magas színvonalon, alkotó módon művelő, a magyar tudományos élettel pedig szoros kapcsolatot tartó kutatók közül kerültek ki az Akadémikusok Gyűlésének döntése alapján a külső tagok, míg tiszteleti taggá azok a külföldi, illetve külföldön élő nem magyar állampolgárságú tudósok választhatók, akik szaktudományukat nemzetközileg kiemelkedő színvonalon művelik, és akik a magyar tudomány különleges megbecsülésére tarthatnak számot.

A Magyar Tudományos Akadémiának a 2013. évi tagválasztást követően 303 rendes, 61 levelező, 193 külső, illetve 235 tiszteleti tagja van. Az új tagok teljes listája megtalálható az MTA honlapján. DP

Forrás: Magyar Tudományos Akadémia

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.