Budapesten elsőként a Semmelweis Egyetemen mutatták be a felsőoktatási sportot megújító Hajós Alfréd Tervet. A szakmai programot, amelyet a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) készített, eddig 11 vidéki egyetemen ismertették a most folyó társadalmi vita keretében.

egy2 KA Szenátusi Teremben tartott prezentáción dr. Szél Ágoston rektor úgy fogalmazott: a cél az, hogy azok, akik valamilyen formában foglalkoznak a sporttal, megismerjék a cselekvési tervet, amelyet majd így az egyetem egésze megfelelő módon irányítva tud követni. A Semmelweis Egyetem két szempontból is alkalmas arra, hogy eleget tegyen egy ilyen feladatnak, hiszen a rendkívül fontos egészségügyi képzés itt testnevelési és sporttudományi karral is párosul, így az egyetem alkalmas arra, hogy megszívlelje a tervben olvasható gondolatokat – mondta dr. Szél Ágoston.

Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke hangsúlyozta: a 18-25 éves korosztály 35-38 százaléka a felsőoktatásban tanul, ebből következik, hogy sportszakmai szempontból is egy meghatározó rétegről van szó, akár az élsportról, akár a tömegsportról beszélünk. Az is fontos, hogy ez az utolsó korszak az ember életében, mikor még meg lehet változtatni a szokásokat, el lehet mozdulni az egészségesebb életmód felé.

egy kissA Hajós Alfréd Terv egy jövőkép, amely azzal foglalkozik, hogy miként képzelik el az egyetemi sport élénkítését a következő nyolc évben. A koncepció alapvetően három területre terjed ki. A nemzetközi egyetemi élsport támogatása mellett fontos a versenysport egyéb típusainak,  a szabadidősportnak az erősítése. Az utóbbi kapcsán dr. Kiss Ádám kiemelte: jelenleg az egyetemisták 10 százaléka sportol rendszeresen, céljuk ezt az arányt két-két és félszeresére emelni. A harmadik a sportinfrastruktúra kérdése, amely rendkívül egyenetlen a hazai felsőoktatásban.

A koncepció részleteit dr. Székely Mózes főtitkár ismertette. A 2013-20-as időszakra szóló Hajós Alfréd Terv kiemelt célja a versenysport területén az Universiadékon és egyetemi világversenyeken való eredményes részvétel feltételeinek biztosítása, magyar rendezésű egyetemi világversenyek szervezése, a magyar egyetemi bajnokságok színvonalának és népszerűségének növelése, valamint a versenysportolók továbbtanulását segítő kettős életpályamodell létrehozása.

Fotó: Kovács Attila
Fotó:Kovács Attila

A szabadidősporttal kapcsolatban a koncepcióban szerepel egyebek mellett az egyetemi sport koordinálásához szükséges felsőoktatási Sportiroda-hálózat kialakítása, az önálló hallgatói sportnormatíva bevezetése, valamint a testnevelés rendszerének általános megújítása a felsőoktatásban. DP

A Hajós Alfréd Terv teljes szövege letölthető innen.