siastok5Negyedik alkalommal rendezték meg a Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás, Aneszteziológiai és Sürgősségi Továbbképző Orvoskongresszusát (SIASTOK), melyet dr. Szél Ágoston rektor nyitott meg a konferencia fővédnökeként. Köszöntőjében hangsúlyozta: rektorként mindig öröm számára egy kongresszus kezdete, hiszen az ilyen rendezvények a tudáscsere fontos helyszínei. A legfontosabb pedig az, hogy az egy-egy téma köré csoportosuló tudáscsere hasznos legyen annak is, aki adja, és annak is, aki kapja a tudást.

Dr. Gál János rektorhelyettes, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika (AITK) igazgatója, a konferencia szervezőbizottságának elnöke arra emlékeztetett, hogy a SIASTOK minden évben más témakört jár körbe. Az első alkalommal, 2010-ben a centralizált AITK mutatkozott be, 2011-ben a fő szakágak kevésbé ismert területeiről tekintettek át szemelvényeket, így például a pszichológia és a szimuláció is előtérbe került. A múlt évben a NATO-val való együttműködés keretén belül SIASTOK SUN néven rendezték meg a tudományos kongresszust.

siastok4KAz idei évben a betegbiztonság és a minőségi betegellátás került a középpontba. A legújabb kutatásokat és ajánlásokat integrálva, az előadások áttekintést adtak egyebek mellett a preoperatív előkészítés javításának lehetőségeiről, az intraoperatív szak menedzselésének buktatóiról és segítőiről, valamint a posztoperatív ellátás szövődményeinek kivédési lehetőségeiről.

siastok 2KNagy siker volt a kongresszus első napjának echocardiographiás szimulációs oktatása, melyet a londoni Imperial College oktatói segítségével tartottak meg, öt-hatszoros túljelentkezés mellett.

A rendezvény megnyitóján jelen volt még dr. Hunyady László rektorhelyettes és dr. Ádám Veronika, a Habilitációs Bizottság elnöke is. A konferencia másik fővédnöke dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség jelölt elnöke volt. DP
Fotók: Szigetvári Zsolt