20130222_171156_1 Immár hagyományosan februárban rendezik a Fül-Orr-Gégészeti, Fej-Nyaksebészeti Klinikán a Cochlearis Implantáltak Farsangját. Évek óta a tél vége várva várt eseménye a cochlearis implantáció segítségével hallásukat visszanyert kisgyermek – és felnőtt- betegeink számára szervezett műsoros klubdélután, ahol a szponzorok segítségével büfé és tombola is várja a résztvevőket. Ezúttal a mostoha téli időjárás ellenére is mintegy nyolcvanan jöttek el, részben jelmezben. Az összejövetelt Tamás László, a klinika újonnan kinevezett igazgatója moderálta, főszervezője Küstel Marianna egyetemi docens volt. A gyerekek körében nagy sikert aratott a bohóc doktorok műsora, de élményt jelentett a gitáros-énekes apuka, a hennafestés, kézműves foglalkozás és a jelmezes felvonulás is, nem beszélve a tomboláról, ahol mindenkinek jutott ajándék.

20130222_171053_1„A klinika implantációs teamje és munkatársai számára igazi öröm, hogy ilyenkor szembesülhetnek a csend világából a hallókéba visszajuttatott életvidám, aktív, nyitott és gátlás és problémamentesen kommunikáló, teljes életet élő betegeik megváltozott életével” – emelte ki dr. Külstel Marianna.

 

Forrás: Fül-Orr-Gégészeti, Fej-Nyaksebészeti Klinika

SzZs

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.