Dr. Molnár László
dr. Molnár László

Zsámboky János Emlékérmet kapott dr. Molnár László, a Semmelweis Egyetem Levéltár igazgatója az orvostörténelem, levéltártudomány, valamint az egyetem- és felsőoktatás-történet területein végzett kiemelkedő kutatói és tudományszervezői munkájának elismeréseként. A Zsámboky János Emlékérem Bizottság és a Magyar Orvostörténeti Társaság kitüntetését dr. Molnár László ünnepi ülésen vette át. „A díj számomra azért nagy megtiszteltetés, mert hosszabb időszak munkájának elismerése, ráadásul a fő célkitűzésem nem elsősorban a kutatás, hanem a gyűjteményépítés, amely a kutatók háttérbázisául szolgál. Az orvostörténettel foglalkozó kutatók elismerték azt a kevésbé látványos munkát ami segíti saját munkájukat.” – emelte ki a díj kapcsán a levéltár igazgatója.

20120307-IMG_1153_webDr. Molnár László éppen húsz éve, 1993 februárjában kezdett a Semmelweis Egyetemen dolgozni. „Amikor megalakult a levéltár, mintegy százhatvan méternyi anyaga volt, most már ötszáz fölött járunk, sőt a TF irataival együtt hatszáz méternyi ez a mennyiség. Mindezt be kellett vételezni, gyarapítani, rendezni, restaurálni, állományvédelmi munkákat kellett végezni, segédleteket készíteni. Elkészítettük a honlapot, azt folyamatosan frissítjük. A kutatók elsősorban a segédleteket, mutatókat használva személyekre keresnek az interneten, így az ügyfélszolgálati forgalom ma már elsősorban e-mailen zajlik. Közben gyarapodtunk személyzetben, székhelyet váltottunk, sorozatokat kezdtünk kiadni. Jól működő, a szakmában elismert levéltárat sikerült létrehozni.” – mesélte az igazgató az elmúlt húsz év történéseit. Emellett a Semmelweis Egyetem és az ELTE közötti kapcsolat építéséhez is talán kicsit hozzájárult a levéltár tudatformáló, történetiséget előtérbe helyező munkája – mutatott rá dr. Molnár László.

Az ünnepi ülésen az igazgató „Szentágothai János irathagyatéka a Semmelweis Egyetem levéltárában” címmel tartott tudományos előadást, mely arról a jelentős, mintegy százhúsz doboznyi iratanyagról szólt, amely 1995-ben került az egyetem levéltárába. Ez az anyag az interneten is fellelhető, így a kutatók számára könnyen elérhető.

Fotó: attekovacs.com

SzZs