A múlt héten lejárt a jelölési határidő, a hétvégén pedig a zsűri értékelte és kiválasztotta a döntőbe kerülő betegtörténeteket. 2013. január 15-31. között bárki szavazhat a történetekre, vagyis arra, hogy szerinte kié legyen az „Astellas-díj – Az év orvosa” pályázat közönségdíja.  Emellett az elkövetkezendő hetekben szakmai értékelés is folyik majd, melynek eredménye alapján – szakmai szempontokat is figyelembe véve – a zsűri maga is dönt a legjobb három orvos személyéről.

2012-ben 185 betegtörténeteken keresztül a páciensek összesen 136 orvos jelölését kezdeményezték. A zsűri 89 történetet, s ezzel 65 orvost juttatott tovább. A Semmelweis Egyetem két orvosa került be a verseny döntőjébe. Dr. Szondy Klárát, a Pulmonológiai Klinika főorvosát egy betege felesége jelölte. „Támogatását, szakmai tudását, jóságát, emberi empátiáját örökké hálával fogom emlegetni” – írja az asszony, aki – mint az a történetből kiderül – beteg férjével hosszú kálvária után jutott el dr. Szondy Klárához. „A kölcsönös bemutatkozás után megkérdezte a szükséges tudnivalókat, elkérte az addigi vizsgálatokat tartalmazó dokumentációt és megkezdődött, amit annyira áhítottunk: a gyógyítás.”

Dr. Máttyus Istvánról, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusáról két beteg küldött be történetet. Az orvos egyik jelölője egy 2007-ben VACTERL-szindrómával született kisfiú édesanyja. Mint írja, születése után öt percet sem adtak a kisfiúnak, hogy életben marad, az, hogy most öt évvel később is él, dr. Máttyus Istvánnak köszönhető. Az adjunktus másik jelölője egy Down-szindrómás kisfiú édesanyja, aki így ír: „Mint anyuka, ezt csak úgy tudom kellő energiával sokszor végigcsinálni, hogy tudom, van egy hely, van egy orvos, aki támaszt jelent. Máttyus doktor úr személyiségét tükrözi, hogy mindig a pici baba, vagy a gyermek van a szeme előtt.”

Ezek és a további történetek is elolvashatóak ide kattintva, s ezen az oldalon lehet szavazni is a 2012-es év orvosára. Az úgynevezett Astellas-díjat 2006-ban alapította az azonos nevű gyógyszercég. DP