Több mint hatszázan vettek részt azon a Semmelweis Egyetem által kezdeményezett kétnapos, országos vándorgyűlésen, amelynek célja, hogy összehozza egy tapasztalatcserére az aneszteziológia és intenzív terápia területén dolgozó szakembereket.

A kongresszus fővédnöke dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora volt, aki köszöntő beszédében kiemelte: a szakma egybetartozása, a szakma képviselőinek egymásra utaltsága is tükröződik a rendezvényben, amely az egyetem vezetése számára rendkívül fontos. Ezt jelzi, hogy a megnyitón a rektoron kívül jelen mindhárom rektorhelyettes és Stubnya Gusztáv stratégiai főigazgató is jelen volt. Dr. Szél Ágoston reményét fejezte ki, hogy a szakmai vándorgyűlés egy hosszú sorozat első rendezvénye, s jövőben még tovább lehet szélesíteni azoknak az intézményeknek a körét, amelyek összefognak a tapasztalatcsere érdekében.

Dr. Gál János klinikai rektorhelyettes, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója az orvostársadalom nevében mondott köszönetet a szakdolgozóknak mindazért, amit az orvosok a műtőben és az intenzív osztályon tanulnak tőlük. „Emellett köszönet illeti az itt megjelenteket azért is, hogy az egészségügy még áll. Bízom abban, hogy az egészségpolitika egyszer felismeri, hogy mit jelentenek a szakdolgozók, az ápolók és az asszisztensek. Egy társadalom számára annál nagyobb prioritás nem lehet, mint azok megbecsülése, akik ápolják őket” – fogalmazott.

Mezőcsáti Melinda, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika vezető főnővére, a kongresszus ötletgazdája és főszervezője kiemelte: az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakma folyamatosan fejlődik, ezért fontos, hogy bemutassák az újdonságokat egy ilyen vándorgyűlésen, amellyel hagyományt kívánnak teremteni. Most 4 város öt intézménye fogott össze: a Semmelweis Egyetemről, a debreceni, pécsi, szegedi egyetemről és a Honvédkórházból érkeztek szakdolgozók.

Dr. Gál János klinikai rektorhelyettes honlapunknak adott interjújában hangsúlyozta: az, hogy ennyien eljöttek a kongresszusra, egyértelműen jelzi, hogy igény van az ilyen tapasztalatcserékre, és azt is, hogy a szakdolgozók a három műszakos munkatempó mellett is fontosnak tartják a tanulást és a fejlődést.

Az aneszteziológia és az intenzív terápia a hiányszakmák közé tartozik, miközben ezeknek a szakembereknek a jelenléte kritikus a betegellátás szempontjából – nem lehet őket helyettesíteni. Ez egy rendkívül gyorsan változó szakma, mivel az orvostudomány fejlődésével egyre súlyosabb állapotú betegek kerülnek műtőasztalra és intenzív osztályra is. A gyors információáramlás, amelyet az ilyen gyűlések is segítenek, és a gyors döntés itt életet menthet – emelte ki dr. Gál János. DP

Fotó: attekovacs.com