„Örömmel tölt el, mikor pezsgést, örömöt, tudást látok egy konferencia résztvevőin, mivel hiszek abban, hogy az egyetem fő feladata a tudás átadása, szétszórása” – mondta köszöntő beszédében dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, a XXIII. Országos szülésznő, védőnő, gyermekápoló konferencia fővédnöke.

Mint emlékeztetett, a konferencia mottója: „A múlt tapasztalatai alapján tervezzük a jövőt.” A múlt és jövő rendkívül fontos, ahogy azt George Santayana is megfogalmazta: „Azok, akik figyelmen kívül hagyják a történelmet, arra vannak ítélve, hogy ismét átéljék azt” – mondta a rektor, aki Semmelweis Ignác és Brunszvik Teréz példáját is egyfajta mottóként említette a résztvevőknek. Dr. Szél Ágoston kiemelte: az orvostársadalom és a konferencia résztvevői, vagyis a szülésznők, védőnők, gyermekápolók egy közösségben dolgoznak együtt, ami a közös problémákban és az egymásra utaltságban is megmutatkozik.

Kissné Erdélyi Gabriella vezető főtanácsos, az Emberi Erőforrás Minisztérium nevében elmondott köszöntőjében azt emelte ki, hogy az ezen a pályán dolgozók nap, mint nap csodáknak lehet részesei.

Molnár Gabriella, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Ápolási Tagozatának képviseletében azt emelte ki, hogy mindhárom szakmai terület egy dologért szolgál; ez pedig a gyermek, vagyis a jövő nemzedékének egészsége. „Ezért az egészséges jövőért ült össze ma ez a konferencia” – fogalmazott.

Bugarszki Miklós, a Magyar Ápolási Egyesület elnöke arra emlékeztetett, hogy 23 év óta sikerül fenntartani az érdeklődést a konferencia iránt, amely a kezdetektől mindig teltházas volt, s most is az. A teremben megjelentek pedig reményt adnak arra, hogy lesznek olyanok, akik biztosítani tudják az utánpótlást – jegyezte meg

Kormos Ágnes, Semmelweis Egyetem ápolási igazgatója arról beszélt, a három szakma művelői részesei annak a csodának, ami egy gyermek születésével jár, de vannak olyan helyzetek, amikor az itt jelen lévők tudása és elhivatottsága nélkül ez a csoda akár tragédiába is fordulhat. „E szakmai konferencia hozzájárul a már megszerzett tudás bővítéséhez” – mondta.

A hagyományokhoz híven az idei konferencián is választottak Tiszteletbeli Szülészt, az elismerést olyan személy kaphatja meg, aki sokat tett a bábaság érdekében, e tevékenység hivatássá fejlesztéséért. A kitüntetést dr. Lampé László (Debreceni Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika) kapta.

Míg a konferencia tudományos programja első nap a szülésznői és a gyermekápolói szakmára fókuszált, addig a második napon a védőnők munkája állt a középpontban. A rendezvény keretében Tiszteletbeli Védőnő címmel tüntették ki dr. Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rector emeritusát. DP

Galéria

1kép