Új légtechnika, hidraulikus boncasztalok és galéria: Befejeződött az Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet bonctermeinek felújítása.

Az ünnepélyes átadón dr. Gál János klinikai rektorhelyettes elmondta: „Régi, igaz mondás, hogy a halottaktól tanulunk. Az egyetemen az anatómia, a patológia és az igazságügy megújítására, átszervezésére méltán lehetünk büszkék, hiszen az világszínvonalon megfelel mind az oktatógárda, mind a körülmények tekintetében a 21. század kihívásainak.”

Dr. Keller Éva, az intézet igazgatója az ünnepélyes átadáson emlékeztetett arra: Ajtai K. Sándor, az intézet igazgatója segítette hozzá a szakmát 1890-ben ahhoz a telekhez, amelyen az Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézetnek helyet adó, akkor rendkívül modernnek számító épületet felhúzták. A boncterem mostani felújításának előzetes terveit 2008-ban készültek el. „Rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy ennyire darabokban lesz az egész épületrész, bementünk, csak halmokat láttunk, rá sem ismertünk a helyre. Mindent visszabontottak.”

A régi boncasztalokat daruval emelték ki a helyükről az ablakon keresztül. Ezeket az Igazságügyi és Biztosítás-Orvostani Intézet a Semmelweis Ignác Orvostörténeti Múzeumnak adományozta.

Dr. Keller Éva a felújítás eredményeivel kapcsolatban kiemelte a légtechnika megújítását: A friss levegő felülről érkezik, az elhasznált a négy saroknál elhelyezett elszívó felé távozik, így emberi szervezetre káros levegőt nem lélegezhetnek be a munkatársak. Ez fontos a megfelelő munkakörülmények biztosítása szempontjából. A beépített, új, gránitlapos boncasztalok állítható magasságúak, hidraulikus technikával működnek, modern esőztetéssel, műszerekkel rendelkeznek. Egy külön légterű, de akusztikusan összekötött galériát is kialakítottak, amely az oktatásban és a rendőrhatóság szempontjából is használható. A bonctermek ablakait lecserélték, a fotókészítést, megfelelő megvilágítást új árnyékolástechnika, lamellás, elektronikus szerkezet segíti, emellett új felvonórendszert, beléptetési rendszert alakítottak ki, és bővítették a hallgatói öltözőket is.

SzZs

Galéria

8kép