Középiskolásoknak szerveztek Nyílt Oktatási Napot a Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrumban.
Dr. Fejérdy Pál dékán köszöntője után dr. Tóth Zsuzsanna dékánelyettes ismertette a képzés menetét, majd a kar hallgatói önkormányzatának elnöke, Trimmel Bálint adott ízelítőt a hallgatói élet mindennapjaiból. Ezután a klinikák egyenként mutatkoztak be egy-egy előadással, melyben bemutatták az adott tárgyat, esetbemutatásokkal fűszerezve. A nyílt napra ellátogatók megnézhették a propedeutika labort, és több kezelőt is tapasztalt felsőbb évesek vezetésével, akik saját tapasztalaikat is megosztották az érdeklődőkkel.

T-Sz.Sz.
Forrás: SE FOK-HÖK