Fotó: Bibok András

Vámosi Pétert, az elnökség tagját választották a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzat új elnökének, aki egyedüliként indult a tisztújításon. Az EHÖK korábbi elnökének, Széchenyi-Nagy Balázsnak lejárt a kétéves mgbiztatása. Az új elnök első számú helyettese Vágó Levente, a TF HÖK elnöke, az EHÖK alelnöke lett.

Vámosi Péter az ÁOK ötödéves hallgatója, idén másodszor nyerte el a Köztársasági Ösztöndíjat. A hallgatói önkormányzat munkájában két éve vesz részt.

Mint mondta, az egyetemi felsővezetés partnere kíván lenni abban, hogy a Semmelweis Egyetem a legmagasabb szinten feleljen meg a nemzeti felsőoktatási rendszer kihívásainak. Ehhez elengedhetetlen a hallgatói önkormányzat részéről a felelősség és a felkészültség – tette hozzá.
Az EHÖK elnök kiemelte: a hallgatói önkormányzatnak erős érdekképviselenek kell lennie, ami elvárás is feléjük. Szeretné azt is, ha még jobban elmélyülne minden kar hallgatói között az egységes Semmeweises identitás.

Meggyőződésem, hogy egyetemünk hosszú távú prosperitásának kulcsa oktatók és hallgatók egysége. Az universitas szellemiségének megfelelően közösen kell kiállnunk az egyetemi autonómia, az egyetem polgárainak kollektív jogai mellett – fogalmazott Vámosi Péter.

T-Sz.Sz.