Fotók: attekovacs.com

Tíz egyetem, – köztük a SE – képviselője szándéknyilatkozatot írt alá arra vonatkozóan, hogy az intézmény részt vesz a Cooperative European Medicines Development Course (CEMDC) gyógyszerészeti továbbképzési programban.
A CEMDC szervezete az Európai Unió Innovative Medicine (IMI) programjához kapcsolódik. A CEMDC előkészítése az IMI-PhT Geographical Extension elnevezésű alprogramjának keretében készült, majd a program elbírálása során kiemelt EU-támogatásban részesült. A cél egy olyan internacionális, egyetemek közötti együttműködésen alapuló oktatási struktúra kifejlesztése, mely a regionális együttműködések természetéből adódó előnyöket kihasználva tud magas szintű, harmonizált nemzetközi oktatást biztosítani több olyan országban, ahol az ilyen jellegű képzés hosszabb idejű fenntartása a lakosság száma, illetve a gyógyszeripar fejletlensége miatt a közös program nélkül nem reális.

Az IMI-PhT vezetősége a Geographical Extension alprogram akadémiai vezetőjévé dr. Kerpel-Fronius Sándort, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének egyetemi tanárát, a gyógyszeripari vezetőjévé pedig dr. Matthias Gottwaldot, Bayer Pharma AG cég kutatásért és együttműködésért felelős aligazgatóját választotta meg. A koordinációs egyetemi feladatokat a Semmelweis Egyetem végzi.

A továbbképzés során a hallgatók egyesített nemzetközi csoportba kerülnek. A hallgatók sokféleségéhez hasonlóan az oktatást is egyesített nemzetközi oktató gárda végzi. A CEMDC a nemzetközi szintű szervezettségének és a PharmaTrain-hez való kapcsolódásának köszönhetően, a nemzeti kurzusokkal szemben garantálni tudja diplomája kedvező nemzetközi elismerését. Az első CEMDC tanfolyam várhatóan 2013 januárjában indul.

A résztvevők: Semmelweis Egyetem, University of Tartu (Észtország), Medical University of Warsaw (Lengyelország), Lithuanian University of Health Sciences (Litvánia), University of Lisbon (Portugália), Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (Románia), University of Belgrade (Szerbia), Comenius University of Bratislava (Szlovákia), University of Ljubljana (Szlovénia), Gazi University (Törökország).

T-Sz.Sz.