Jubileumi díszokleveleket adták át a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 70, 65, 60 és 50 éve végzett egykori hallgatóknak a Nagyvárad téri Elméleti Tömb Dísztermében.
Az ünnepséget dr. Hunyady László általános rektorhelyettes nyitotta meg, majd dr. Szócska Miklós tartott ünnepi beszédet. Az egészségügyi államtitkár úgy fogalmazott: köszönetet jött mondani a jubilánsoknak azért a hivatással töltött életért, amit a betegeikre és hozzátartozóikra áldoztak. Ez szimbolikus köszönetmondás az ország nevében – hangsúlyozta. Külön köszönetet mondott egyebek mellett dr. de Châtel Rudolfnak, aki – amikor ő diákvezető volt – dékánhelyettesként a háttérben segítette őket és felvállalta azt a kockázatot, hogy „a demokrácia irányába segíti ellökni az egyetemet”.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy két éve az édesapja, tavaly az édesanyja, idén pedig az anyósa vett át jubileumi díszoklevelet.
Dr. Karádi István, az ÁOK dékánja embert próbáló küzdelemnek nevezte, hogy a jubilánsok legalább ötven évet vagyis két emberöltőnyi időt eltöltöttek orvosként. Diktatúrában, majd a piaci viszonyok között, európai igények mellett az etiópiait alig meghaladó – bár idén végre ténylegesen javuló – fizetés mellett – tette hozzá. Véleménye szerint az orvosi szakma társadalmi megítélése lesüllyedt, napjainkban is a betegek megbecsülése nyújt gyógyírt számukra a hányattatások közepette.
A dékán kiemelte: aki legalább ötven évet a betegeinek, a gyógyításnak áldoz, megérdemli az elismerést, a köszönetet a népétől.
Mint mondta, a nehézségek ellenére úgy gondolja, hogy az eredményes gyógyítás, a segítségnyújtás közvetlen élménye felemelő érzés, a siker és katarzis legközvetlenebb megélése. Szavai szerint a modern orvostudomány csodái mellett a beteg számára emberi pluszt, gyógyításba vetett hitet csak a jó orvos adhat, a személyhez kötött bizalmat nem lehet számítógépekkel kiváltani.
Dr. Karádi István a gyógyítás mellett a tanítás, a tudás átadása is rendkívül fontosnak tartja. A magyar orvosképzés jelenlegi nemzetközi sikerességét, elismertséget a külföldi hallgatók oktatása, illetve a Semmelweis Egyetemen végzett több mint hatvan ország idegen nyelvű diákjainak szakmai sikerei vívták ki számunkra. Ennek a sikernek az oktatóink, tanítómestereink is részesei – jelentette ki.
Köszönetet mondott a külhonba szakad orvosoknak is, akik magas pozícióba kerülve befogadtak intézeteikbe a fiatal magyar orvosokat és megadták az első lehetőséget a sikeres szakmai vagy tudományos út folytatásához.
Mind a betegek évtizedes gyógyítása, mind a tudás és tapasztalat átadása a hazaszeretet megnyilvánulása is egyben – mondta a dékán, aki majd azzal zárta beszédét, hogy orvosi hivatás örök szolgálat, amely az életük végéig tart.
Dr. Csollány Károly 93 éves vas díszokleveles jubiláns orvos az ünnepségen egyebek mellett arról beszélt, hogy nyolc gyermekes család sarjaként úgy lett orvos, hogy soha nem gondolta volna, hogy erre lehetősége lesz. Ennek alátámasztásaként elmesélte az élettörténetét.
Dr. de Châtel Rudolf a jubiláns orvosok nevében megköszönte az egyetem vezetésének és a dékáni hivatalnak, hogy az ünnepséggel, illetve a díszoklevéllel megerősítették, hogy az Alma Mater számon tartja őket.
Az egyetemi időszakot felidézve elmondta, hogy az anatómia és a kémia magolásából rántotta ki őket az 1956-os forradalom. Talán mindannyian ott voltunk a felvonuláson, sokan a rádiónál is, utána a klinikák, kórházak műtőiben, mentőkocsikban vagy a halottak temetésénél. Csodálatos napok voltak ezek, a szabadság mámorát nem tudta elnyomni a szomorúság, amit a szovjet tankok gyilkos pusztítása okozott – emlékezett vissza a professzor. Beszélt a forradalom után évekről is, amikor a félelem és a terror légkörében tették le a legnehezebb vizsgáikat. Ezt csak a tanárok megértése, elnéző szeretete, támogatása tett könnyebbé.
Dr. de Châtel Rudolf úgy véli, meg kell tenni mindent azért, hogy az Alma Mater szellemét kisugározzuk a környezetünkre. A gondolatnak és az erkölcsi példamutatásnak ereje van. Nem kell más tennünk, mint amire felesküdtünk, és ha továbbra is ebben a szellemben élünk, tevékenykedünk, akkor tényleg megérdemeltük ezeket a díszokleveleket – fogalmazott.
Az ünnepségen megemlékeztek dr. Lehőcz Veronikáról, aki idén elhunyt, ezért már nem vehette át a gyémántdiplomáját. A doktornő 1956-ban a mentőszolgálatnál dolgozott és egy, a mentőre leadott gránátlövés miatt súlyos gerincsérülést szenvedett, életét ezután tolókocsiban élte le.
Dr. Boga Bálint írása a jubileum kapcsán az alábbi linken olvasható.
T-Sz.Sz.
