Új műalkotással gyarapodott a Semmelweis Egyetem. Dr. Táncos László kilenc képből álló sorozatát dr. Szél Ágoston rektor és dr. Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora közösen avatta fel a Nagyvárad téri Elméleti Tömb aulájában.

Dr. Szél Ágoston felidézte, hogy amikor először lépte át a NET küszöbét, akkor az épület még nagyon modernnek számított, de – mint mondta – azóta eltelt egy emberöltő és már nem annyira attraktív. Véleménye szerint az épület falai közé éppen az ilyen műalkotások által költöznek színek.

Úgy fogalmazott: Táncos László alkotása egy metamorfózist mutat be, a fejlődést szimbolizálja. Bízom abban, hogy az a fejlődés, amit a képsorozatban tükröződik, a mi életünkben is töretlen és előremutató lesz – tette hozzá.
A rektor megköszönte dr. Ivády Vilmos gazdasági-műszaki főigazgatónak, hogy kezdeményezte az alkotás elkészítését és végigvitte a folyamatot.

Dr. Kőnig Frigyes üdvözölte az egyetem azon kezdeményezését, hogy élhetőbbé, szebbé és barátságosabbá próbálja tenni az oktatás és a munka színterét. Szavai szerint jó ízlést mutat a döntés, ahogyan az is, hogy a falra került képsorozat reflektál a NET aula nagyszerű üvegablakaira. A Semmelweis Egyetem felismerte azt, hogy a szépség inspiráló hatású – hangsúlyozta. A Képzőművészeti Egyetem rektora végül méltatta az alkotó munkásságát.

T-Sz.Sz.