Fotók: kormany.hu

Állami kitüntetéseket, elismerő okleveleket kaptak a londoni olimpián, illetve paralimpián részt vett eredményes sportolók és felkészítőik.
A parlamentben megrendezett ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke együtt adta át a londoni érmeseknek és a sikereikben részes szakembereknek a kitüntetéseket, köztük a Semmelweis Egyetem volt és jelenlegi hallgatóinak.

Dombi Rudolf a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét (polgári tagozat) vehette át, a női kajaknégyesből Kovács Katalin a Magyar Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) elismerésben részesült.

Az olimpián, illetve a paralimpián negyedik, ötödik, és hatodik helyezett (nem érmes) sportolóknak, illetve a pontszerző helyezést elérő versenyzők felkészítésében résztvevő sportszakembereknek és sportvezetőknek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Czene Attila, a tárca sportpolitikáért felelős államtitkára és Szekeres Pál, sportért felelős helyettes államtitkár adott át állami kitüntetéseket, valamint miniszteri elismerő okleveleket a Szépművészeti Múzeumban.

A Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehette át dr. Lénárt Ágota, a Pszichológia Tanszék vezetője és dr. Sós Csaba docens, paralimpiai úszókapitány. Magyar Bronz Érdemkereszt (polgári tagozat) elismerést kapott Csonka Zsófia sportlövő.

T-Sz.Sz.