Ünnepélyes keretek között ért véget Londonban a XIV. paralimpia, amelynek 11 napja során 164 országból csaknem 4200, fogyatékkal élő sportoló mérte össze erejét. A paralimpián húsz sportágban 503 érmet osztottak ki, melyből 14 alkalommal magyar sportolók vehették át a medálokat: a 33 fős küldöttség 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal zárta szereplését.

Tóth Tamás, a Semmelweis Egyetem hallgatója két számban is ezüstérmet szerzett: 50 és 100m gyorson. Negyedik lett 200m vegyes-, hatodik 100m hátúszásban. Másik hallgatónk, Csuri Ferenc a nyolcadik helyen végzett 200m vegyesúszásban.

A paralimpiai csapat tagja volt a Semmelweis Egyetemről az úszószakág vezetőjeként dr. Sós Csaba TF docens, valamint az egészségügyi csapat: a csapatorvos dr. Bejek Zoltán, az Ortopédiai Klinika adjunktusa, Ramocsa Gábor TF adjunktus, fizioterapeuta, illetve Bosnyák Edit gyógytornász.

T-Sz.Sz.