Fotó: MTI

Trefort Ágoston-díjat kapott dr. Ivády Vilmos, a Semmelweis Egyetem gazdasági-műszaki főigazgatója.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából azoknak a minisztériumi és intézményi dolgozóknak adományozott Trefort Ágoston-díjat, akik nem oktatói tevékenységet folytatva az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeztek.

Dr. Ivády Vilmos büszke arra, hogy hét éve vesz részt a tanintézmény működtetésében. „Nagyon meghatott a kitüntetés, nemcsak az ünnepi jellege miatt, hanem talán amiatt is, hogy hét éve dolgozunk keményen az egyetemen, hogy jó kondíciókban, jó lehetőségek közepette tudjon működni az egyetem és a jövőbeni terveit meg tudja valósítani. Ez a hét év lehet, hogy hosszú időnek számít, hiszen a kollégáim közül – akik szintén nagy egyetemeket vezetnek – ilyen pozícióban már kevesen vannak talpon, tehát cserélődnek elég gyakran” – fogalmazott az Infórádiónak.

T-Sz.Sz.

Forrás: kormany.hu, inforadio.hu