Dr. Mészáros Judit főiskolai tanár 1976-ban szerzett biológia-pedagógia szakos tanári diplomát. 1981-ben az ELTE Természettudományi Kar oktatás-tervezési szakán pedagógia szakos előadói kitüntetéses oklevelet kapott, majd 1984-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen bölcsészettudományi doktorrá avatták. 1988-ban a neveléstudomány kandidátusává nyilvánították. 1984-ben társadalomorvostan szakképesítést, 1990-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karán pszichológusi oklevelet szerzett.

Szakmai munkásságát az Országos Egészségnevelési Intézetben kezdte meg. Oktatási tevékenységét az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Pedagógiai Intézetében kezdte meg, ahol 1988-ban főiskolai tanári kinevezést kapott, és megbízták az Egészségügyi Főiskolai Kar Ápolástudományi és Egészségpedagógiai Intézet igazgatói teendőinek ellátásával. Feladatai közé tartozott a pszichológia, pedagógia, egészségnevelés és ápolástan tárgyak oktatása. Oktatási tevékenységében kiemelkedő a képzés fejlesztése, illetve az új képzési formák bevezetése. Ugyanezen intézet keretein belül kezdődött meg és folyik – Magyarországon először – a diplomás ápolók képzése levelező és nappali tagozaton BSc, MSc szinten és angol nyelven. 1989-ben az Orvostovábbképző Egyetem Főiskolai Kar főigazgatójává nevezték ki.

Magas színvonalú vezetői és szakmai felkészültsége, jó szervező és kiváló kapcsolatteremtő készsége, valamint oktatói és kutatói tapasztalatai mind az intézet vezetésében, mind az új szakok beindításában, megszervezésében, irányításában megismerhetővé váltak. Az intézet nemzetközi kapcsolatait állandóan bővíti. Intézetigazgatóként nagy figyelmet szentel az oktatók tudományos és kutató munkájának.

Intézetigazgatói munkája mellett aktív résztvevője az egyetemi közéletnek. Mint a Kar főigazgatójának, kiemelkedő és elvitathatatlan érdemei vannak az egyetemi integráció sikeres véghezvitelében. 2009-ben megbízást kapott az Egészségtudományi Kar dékáni feladatainak ellátására, amely tevékenységét az elkötelezettség, a tájékozottság és a nagy munkabírás jellemzi.