Kép: natursziget.hu

Májustól szeptemberig a D-vitamin pótlásához az is elég lenne, ha pólóban, rövidnadrágban elsétálnánk bevásárolni, és ez alatt a negyed óra alatt testfelületünk mindössze ötödét napfény érné. Ennél többre nincs is szükség, több napozással nem keletkezik egyre több D-vitamin, a napsugarak káros hatásai azonban érvényesülhetnek.

Dr. Lakatos Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára rámutatott: Életünket házakban éljük, kevés időt töltünk szabad levegőn, ez okozza, hogy a világ civilizált részén még nyáron is óriási a D-vitamin hiány, ami a magyar lakosság mintegy felét is érinti. Ha ez megszűnne, és a téli időszakban is pótolná mindenki a D-vitamint, a daganatok száma harmadával, a combnyaktöréseké negyedével, a kardiovaszkuláris megbetegedéseké tizedével csökkenne, és egyes számítások szerint akár 90%-kal kevesebben betegednének meg influenzában. Végső eredményként 2-3 évvel nőne az átlagéletkor – emelte ki dr. Lakatos Péter. Magyarország lakosságának „feltöltése” D-vitaminnal az endokrinológus szerint tízmilliárd forintba kerülne, a várható egészségnyereség 200-250 milliárd forint lenne.

Ez a rendkívül érdekes molekula már 500 millió éve jelen van a földön. Alapvető szerepe a sejtek szaporodásának gátlása, a sejtek differenciálódásának fokozása, huszonötezer génünk tizedének működését képes befolyásolni. Rajta keresztül az egész evolúció meglátható, ráadásul hatalmas gyakorlati jelentősége van.  Az I. Sz. Belgyógyászati Klinikán az ötvenes évek elején Holló István professzor az elsők között a világon endokrinológiai oldalról közelítette meg a kalcium-anyagcserét, és már 30 évvel ezelőtt felhívta a figyelmet a D-vitamin jelentőségére.

Dr. Lakatos Péter
dr. Lakatos Péter

A D-vitamint általában a csontrendszer befolyásolójaként ismerik, de a klinikán évtizedek óta foglalkoztunk a további aspektusokkal – emelte ki dr. Lakatos Péter. Tudjuk, hogy hiányának szerepe lehet bizonyos daganatok kialakulásában, idegrendszeri megbetegedésekben, a keringési rendszer problémáiban, befolyásolja a pajzsmirigy működését, és olyan hormonális betegségek előfordulását is fokozhatja, mint például a cukorbetegség. Az elmúlt hatvan évben végzett munkánkat igazolja, hogy a D-vitamin jelentősége az utóbbi évtizedben az egész világon központi kérdéssé vált.

Először a világon a tizenkét orvosi társaság összefogásával Magyarországon született a D-vitamin bevitelével kapcsolatos közös szakmai ajánlás, mely a jelenlegi többszörösét javasolja. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinika vezető szerepet játszott abban, hogy ez a konszenzus létrejöjjön – fogalmazott dr. Takács István endokrinológus, a klinika docense, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.

Ha valaki elég sokat dolgozik a klinikumban, rájön arra, hogy prevenció nélkül a munkája soha nem lesz eléggé eredményes. A D-vitamin-ellátottságnak hatalmas népegészségügyi jelentősége van, milliókat érint. Az ország egész lakosságának életminősége javulna, ha mindenki megfelelő mennyiségű D-vitaminhoz jutna. Ha ezt elfogadja az orvostársadalom, és ha a lakosságot rá tudjuk ébreszteni arra, milyen egyszerűen, kis befektetéssel tehetnek az egészségükért, ebből az összefogásból igazi prevenciós program válhat.

Fotó: attekovacs.com

SzZs