A Semmelweis Egyetem rektora július 1-i nappal elfogadta dr. Tulassay Zsolt professzornak a Habilitációs Bizottság elnöki posztjáról történt lemondását.  A rektor előzetesen kikérte az Egyetemi Tudományos Bizottság véleményét. A testület egyetértett a Tudományos Kutatásetikai Bizottság (TUKEB) korábbi állásfoglalásával, amely szerint dr. Tulassay Zsolt etikailag kifogásolható magatartást nem tanúsított,  ennek ellenére – az egyetem általános érdekeire való tekintettel – a lemondás elfogadására tett javaslatot. A rektor az egyetemi habilitációs eljárások zavartalanságának biztosítása érdekében döntött úgy, hogy a fenti határidővel fogadja el a lemondást. Ugyanakkor felkérte a Tudományos Bizottság elnökét, hogy az új elnök személyére még májusban tegyen javaslatot, így a Szenátus még ebben az akadémiai évben döntést tud hozni megválasztásáról.