Immár 15. alkalommal, 2012. január 28-án este rendezte meg a Robert Burns International Foundation éves jótékonysági rendezvényét Budapesten, a Royal Corinthia Szállodában. A Magyarországon dolgozó és itt élő skót közösség minden év január utolsó szombatján hagyományos nemzeti keretek között emlékezik meg nagy költője, Robert Burns születésnapjáról. A hangulatos rendezvény  alkalom arra is, hogy az Alapítvány beszámoljon az előző év jótékonysági programjairól. Az előző évekhez hasonlóan 2011-ben a magyarországi gyermekkórházak és csecsemő- gyermekgyógyászati osztályok támogatását tekintette fő céljának az Alapítvány. A Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika gasztroenterológiai- és kardiológiai osztályának  felújításához, „baba-mama” szobák kialakításához 7, 5 millió forint összeggel járultak hozzá az elmúlt évben. Több vidéki kórházi osztály is értékes műszerekkel gazdagodhatott a skót közösség támogatásával.

Dr. Fekete György professzor a II. sz. Gyermekklinika képviseletében megjelent vendégek nevében megköszönte az értékes támogatást, és elmondta, hogy immár 15 éves az az egykori újszülött gyermek betegük, aki az első Burns- estély  alkalmával átadott életmentő műszereknek köszönhetően sikeresen meggyógyult. Az estély mintegy 200 vendége nagy tetszéssel fogadta a műsorban szereplő gyermekek ének és zene számait. A skót vendégek nagyvonalú anyagi támogatása és elkötelezettsége a jó célok segítése érdekében a 2012. évre is megalapozott reményt jelent.

Forrás: dr. Fekete György

SzZs