Rendhagyó vízilabda-mérkőzéssel indult az Érte Vagy! kardiológiai prevenciós program, melynek célja, hogy  tudatosítsa, mindenki felelős saját egészségéért. A barátságos gálameccsen a Semmelweis Egyetem férfi vízilabda csapata mérkőzött a tagjai között három olimpiai bajnokot és négy válogatott játékost is felsorakoztató Teva-Vasassal, hogy így hívja fel a figyelmet a sport betegségmegelőző illetve gyógyító szerepére.

A rendszeres testmozgás bizonyítottan jó hatással van a kardiovaszkuláris megbetegedésekre – emelte ki a rendhagyó sajtótájékoztatón dr. Merkely Béla, a Kardiológiai Központ igazgatója. Az életmódváltáshoz fontos, hogy a kedvenc sportunkat űzzük, hiszen azt, amit nem szeretünk, sokkal könnyebb feladni.

Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos figyelni saját testünk jelzéseire akkor is, ha egyébként  a mindennapi problémákkal kell foglalkoznunk. Kiss Gergő rámutatott: Bár a sportolók számára aktív időszak az egészséges életmódról szól, sokan – miután abbahagyják pályafutásukat és a rendszeres mozgást – igen hamar szív- és érrendszeri problémákkal kezdenek küzdeni.

Dr. Merkely Béla

Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések a felnőtt lakosság közel felét érintik, világszerte és hazánkban is vezető haláloknak számítanak. A Magyar Kardiológusok Társasága, valamint a Semmelweis Egyetem által a Teva támogatásával életre hívott program elsősorban azok figyelmét hívja fel a mozgás, egészséges életmód, valamint az előírt terápia követésének fontosságára, akik már érintettek a betegségben.
Az Érte Vagy! Életmód Program négy megyeszékhelyre látogat el, továbbá az ország számos patikájában arra kérik az érintetteket, hogy töltsék ki azt a 13+1 kérdésből álló rizikó totót, amelynek segítségével felmérhetik, mennyit tudnak betegségükről, mennyire ismerik a túlélésüket segítő legfontosabb tanácsokat. A fentieken túl rövid kérdőívben arról is érdeklődnek majd, mi az az életmódbeli változtatás, amit a legszívesebben illetve legkevésbé szeretnek megtenni.

A szervezők nagyon bíznak benne, hogy a kampánnyal sikerül a prevención alapuló egészségtudatos viselkedésre ösztönzi a leginkább veszélyeztetetteket, hiszen ők azok, akiknél a legnagyobb esélye annak, hogy valamilyen kardiovaszkuláris ok miatt idő előtt távozzanak közülünk.

 

SzZs