Maguk a frissen műtött betegek mutatják be a tornagyakorlatokat azon a DVD-n, amelyet a Kútvölgyi Amazon Kör tagjai a III. Sz. Belgyógyászati és a II. Sz. Sebészeti Klinika munkatársainak támogatásával készítettek. Az emlőműtötteknek szóló film a műtéti felkészüléstől a műtét utáni, kórházi tornán át egészen a gyógyulásig használható.

Az emlőtumor kezelésének, gyógyításának ma legfontosabb része a műtét, amit követően fel kell készülni egy hosszú folyamatra, ami a testet és a lelket is igénybe veszi. – hívja fel a figyelmet dr. Kocsis Judit belgyógyász a műtét utáni torna jelentőségére. A gyógyuláshoz elengedhetetlen és helyettesíthetetlen a gyógytorna, ami a mozgáskoordináció helyreállítása mellett az esetleges komplikációk megelőzésében is sokat segíthet. Az operációt követően keringési zavar, nyiroködéma alakulhat ki, ami az időben kezdett rehabilitációs kezeléssel nagy mértékben megelőzhető illetve sikeresen kezelhető. Ugyancsak elkerülhetőek a kóros összenövések, valamint a fájdalomtól és a mozgástól való félelem következtében kialakuló kényszertartások, kényszermozgások. Már a kórházban, a műtét másnapján elkezdik a gyógytornát, amit a sebgyógyulás után is érdemes naponta gyakorolni, az állapot javulásával összhangban fokozatosan bővítve a felső végtagok mozgástartományát és növelve a mozgások intenzitását.

A film egy részében kórházi ágyon fekvő, frissen műtött betegek mutatják be a tornagyakorlatokat, majd következik maga a torna a Kútvölgyi Amazon Kör tagjaival. Nevük, amadzoi egyébként görög nyelven emlőtelen/kebeltelent jelent. Az elnevezés onnan ered, hogy a legenda szerint az amazonok eltávolították jobb mellüket, hogy a tegez pántja ne zavarja őket.

A Kútvölgyi Amazon Kör tornászai az emlőrák más-más stádiumában vannak, életkoruk is különböző, de ami közös bennük: mindannyian emlőműtöttek egy vagy két oldalon, s mindnyájan hajlandóak erőfeszítésre is gyógyulásukért. A torna végeztével elmondják a résztvevők, hogyan érezik magukat a mozgás után. A film végén pedig a mellműtött betegekkel 20 éve foglalkozó, a fizioterápiát Németországban elsajátító Kapitány Zsuzsa gyógytornász beszél a betegeknek fontos témákról. A különleges DVD-t díjmentesen kapják kézhez a Kútvölgyi Klinikai Tömb betegei.

A bemutatón részt vett a DVD-t összeállító dr. Horváth Anna PhD belgyógyász, Kapitány Zsuzsa gyógytornász, dr. Kocsis Judit PhD a III. Sz. Belgyógyászati Klinika onkológiai részlegének vezetője, dr. Alliquander Anna, a Népegészségtani Intézet szakorvos munkatársa, dr. Tringer Lászlóné, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Fizioterápiai Tanszék vezetője, a Magyar Gyógytornászok Társaságának elnöke és dr. Sugár István, a II. Sz. Sebészeti Klinika egyetemi docense, valamint a tornát bemutató emlőműtött betegek, vagyis az „Amazonok”.

Az Amazon Kör tagjainak trikóján Bottyán Katalin Nibriu című tűzzománc technikával készült alkotását látják. A DVD-n Bartók, Chopin, Erkel, Liszt zenéje szól, rendezője Oláh Zoltán. A DVD filmben való közreműködést mind az orvosok, mind a gyógytornász, mind a betegek, mind pedig a grafikus művészek (Bottyán Katalin és Tánczos László, a borító tervezője) díjtalanul vállalták. Az AstraZeneca anyagi támogatásával készült DVD a kezelőorvosokon keresztül jut el díjmentesen a betegekhez.

Tizenkét éve, 2000 februárjában tartották Párizsban az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét rákellenes világnappá nyilvánította.

(tk)

SzZs