Rádiósok, multicégek és magánemberek összefogásával kerültek új életmentő eszközök az I. Sz. Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályára.

„Az agy oxigénellátását folyamatosan mérni képes spketroszkópiás műszer és a Magyarországon elsőként alkalmazásra kerülő terápiás hűtőberendezés az újszülöttek oxigénhiányos agykárosodása ellen folytatott küzdelem fegyvertárát gyarapítják majd.” – Fogalmazott dr. Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályának vezetője az osztályra kerülő két új műszerről.

Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János, a Class FM ébresztő show-jának műsorvezetői még novemberben indítottak el hirtelen ötlettől vezérelve egy gyűjtést, amelynek lényege az volt, hogy a rádióhallgatók biztosításainak átkötéséből származó összeg felét egy alkuszcég a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályának javára ajánlja fel. Ehhez adódtak hozzá további nagyobb cégek felajánlásai. A közös akcióban végül 12 millió forint gyűlt össze.

A Tündérfátyol Alapítvány a befolyt összegből már vásárolt egy 8 millió Ft értékű spektroszkópiás műszert. A berendezés egyedi, képes kívülről, egy szenzor segítségével „bevilágítani” az agyba és mérni a bevilágított területen az agy oxigénfogyasztását, ellátottságát. A fennmaradó összegből egy négymillió forintos különleges hűtőberendezést szeretne vásárolni az alapítvány, amely segíti az oxigénhiányos csecsemők kezelését.

Dr. Szabó Miklós a műszerekhez kapcsolódóan elmondta: 2004-ben egy nemzetközi együttműködés keretében egy kutatómunkát kezdtünk, melynek során bebizonyosodott, ha az oxigénhiányos újszülötteket lehűtjük 33-34 fok közé 72 órára, ez hatásosan csökkenti a maradandó idegrendszeri károsodást. Mindkét új eszköz a gyermek ellátásának biztonságát növeli életének első három napjában.  

Az ünnepélyes átadás kapcsán a Class FM műsorvezetője, Rákóczi Ferenc kiemelte: „Szülőként óhatatlanul is eszedbe jut, hogy milyen rossz szenvedni látni a gyermeked, ha például egy védőoltást kap. Ezért is jó, hogy egy olyan készülék megvásárlásához tudtunk hozzájárulni, amely mindenféle tűszúrás és fájdalom nélkül méri a vér oxigén szintjét.”

SzZs