A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara (SE TSK) által létrehozott bizottság március 28-ra készíti el szakmai jelentését, melynek megállapításaiból az egyetem levonja a megfelelő következtetéseket és megfontolja, miként cselekszik – mondta dr. Tóth Miklós, a SE TSK dékánja a szerdai sajtótájékoztatóján.

Tájékoztatása szerint a bizottságnak az a feladata, hogy minden részletében feltárja Schmitt Pál húsz évvel ezelőtti doktori eseményének részleteit és erről tájékoztassa az egyetem vezetését. A dékán a nyugodt szakmai munka biztosítása érdekében nem árulta el tagok nevét. Azt szeretnénk, hogy a bizottság minél nyugodtabb körülmények közt végezhesse a szakmai munkáját annak érdekében, hogy az egyetem, valamint az ország lakossága számára is megnyugtató válaszok szülessenek azokra a kérdésekre, amelyek egy ilyen doktori esemény kapcsán felmerülhetnek – fogalmazott.

Tóth Miklós a testületről annyit elmondott, hogy öt főből áll, vannak külső és belső tagjai, illetve mindegyikük elsőre elfogadta a felkérést. Hozzátette: a bizottság tagjainak kiválasztása kizárólag szakmai szempontok alapján történt, figyelembe véve, hogy az ügy tanulmányozásánál milyen területekhez értő szakemberekre lehet szükség. Ezért a tényfeltáró bizottságban van nyelvi-, sport-, társadalomtudományi- és jogi szakértő. Kérdésre válaszolva beszámolt arról is, hogy a testületnek egyelőre nincs külföldi tagja, de elképzelhető, hogy a munka során ezt a lehetőséget fontolóra veszik.

Emlékeztetett arra, hogy az egyetemet semmi nem kötelezte arra, hogy vizsgálatot rendeljen el a kisdoktori cím ügyében. A bizottság felállításával az egyetem azon szándékát fejezte ki, hogy a doktori esemény egészét részleteiben kívánja vizsgálni, annak érdekében, hogy megválaszolják az ügyben felmerült kérdéseket – hangsúlyozta a dékán.

T-Sz.Sz.