Fotó: MTI

A Magyar Rezidens Szövetség úgy döntött, hogy átmenetileg három hónapra felfüggeszti a letétbe helyezett felmondólevelek élesítését – jelentette be Papp Magor, a szövetség elnöke.
Papp Magor elmondta, Szócska Miklós egészségügyi államtitkártól érdemi ajánlatot kaptak, de az akció során összegyűlt több mint 1 500 felmondólevél későbbi aktiválását a jövő héten kezdődő tárgyalások eredményességétől teszik függővé. 

A rezidensszövetség elnöke ismét utalt arra, hogy az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal legfrissebb adatai szerint ismét nőtt a külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő egészségügyi dolgozók száma, ami szerinte azt jelzi, hogy az orvosmigráció minden korábbi rekordot megdöntött.

Hangsúlyozta: mozgalmuk a kezdetektől arra törekedett, hogy megállítsa a kollégák kényszerelvándorlását. Céljuk egy olyan ellátórendszer létrehozása, amelyben méltó ellátást kap a beteg és méltó módon tud dolgozni orvos és szakdolgozó egyaránt – tette hozzá. 

A szövetség elnöke szólt arról is, hogy a Magyar Orvosok Szövetsége által meghirdetett, az önkéntes túlmunka visszamondásáról szóló akció ettől függetlenül továbbra is érvényben marad.

A rezidensszövetség elnöke kifejtette: maratoni tárgyalássorozatot folytattak az Élhető magyar egészségügyért mozgalom szervezőivel, a Magyar Orvosok Szövetségének vezetőségével és a rezidensszövetség elnökségi tagjaival, mely során megfontolták a miniszterelnök nyilatkozatát. Orbán Viktor személyes ígéretet tett az orvosok 2012-ben történő béremelésére.

Papp Magor ugyanakkor továbbra sem árult el konkrétumokat Szócska Miklós ajánlatáról. Mindössze annyit mondott, hogy olyan ajánlatot kaptak, amely tárgyalási alapot jelent. Mint kiemelte: bíznak benne, hogy megkezdődik egy valódi bérrendezés, ami meg tudja majd akadályozni az „egészségügy humánerőforrás katasztrófáját”. Megjegyezte: a 23 évig tartó tanuláson alapuló orvosi hivatást 2012-ben jobban meg kell megbecsülni.

A Magyar Rezidens Szövetség május végén indította el akcióját, amelynek keretében az orvosok év végéig helyezték letétbe felmondóleveleiket annak érdekében, hogy a kormányzat mielőbb tegyen érdemi lépéseket az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek a javítása érdekében. A rezidensszövetség azt tűzte ki célul, hogy az orvosok átlagbére érje el a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát; a kezdő orvosoknak nettó kétszázezer, míg a szakorvosoknak nettó háromszázezer forintos bért, illetve a teljes orvostársadalom számára lépcsőzetes béremelést kértek.
Papp Magor akkor azt mondta: amennyiben az év végéig nem tud megegyezni a kormányzat és a szövetség, ezek a felmondólevelek január elsejével aktiválódnak.

A rezidensszövetség vezetői december 29-én váratlanul jelentek meg az államtitkár más témában sajtótájékoztatóján. Ezt követően Szócska Miklós behívta magához a rezidenseket. A több mint háromórás tárgyalást követően Papp Magor az újságíróknak azt mondta: a teljes orvostársadalmat érintő alapbérrendezésre vonatkozó ajánlatot kaptak az államtitkártól.

T-Sz.Sz.

Forrás: mti.hu