Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Semmelweis Óvoda és az Instruktor Öntevékeny Csoport közös programját, az IÖCS Mikulást.

A Mikulás a Hótündérekkel és a Manókkal érkezett meg a Semmelweis Óvodába, ahol a gyerekek izgatott várakozással és nagy örömmel figyelték érkezésüket. Minden csoport kis műsorral kedveskedett a Mikulásnak, amit a nap fénypontja, az ajándékozás követett. A Mikulás a nagycsoportosok segítségét kérte, hogy kísérjék el őt és kis csapatát az Üllői út 26-ban található központi igazgatási épületbe, az EOK-ba és az élelmezési osztályra is.

A leginkább szívhez szóló meglepetés az I. sz. Gyermekklinika meglátogatása volt. Az óvodások a Mikulás, a Hótündérek és a Manók gyűrűjében énekeltek, verset mondtak és egy körjátékban együtt is játszottak a kis betegekkel.

Oláh Dániel főszervező (IÖCS) és Mikulás, valamint Daróci Sándorné Marika óvodavezető már most jelezte, hogy a „Mikulás-járat” természetesen jövőre is visszatér.

Bálint Nayanza