Háromfős, kutatókból álló delegáció látogatott a Semmelweis Egyetemre november 22-én. A delegáció tagja volt Michael Gaebel, az European University Association (EUA) felsőoktatási vezetője, Lewis Purser, az Irish Universities Association akadémiai igazgatója és Viera Farkasova, a Tempus közalapítvány munkatársa. A három kutató az EUA TrackIt! című kutatási projekt keretében járt az egyetemen, melynek célja az európai egyetemek diplomás pályakövetési és alumni gyakorlatának feltérképezése. Magyarországon – a Magyar Rektori Konferencia szervezésében – a Semmelweis Egyetemen kívül a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban, az Educatio Nonprofit Kft.-nél és a Zsigmond Király Főiskolán jártak.

A kutatókat Stubnya Gusztáv stratégiai főigazgatő és Pop Marcel, az Egyetem nemzetközi kapcsolatok igazgatója köszöntötte. A nap folyamán az egyetem munkatársai bemutatták a kutatáshoz kapcsolódó tevékenységeket: Horosz Áron, az Alumni Iroda vezetője, Lőrincz Ákos, a Karrierközpont vezetője és Girasek Edmond, a Diplomás Pályakövetési kutatások vezetője  ismertette az itt működő gyakorlatokat és fejlesztési terveket. Számos kérdés és javaslat hangzott el, amelyből mind az egyetem kollégái, mind a vendégségbe érkező kutatók sokat tanulhattak. Mindez jó alapja lehet az EU-val való további együttműködésnek.

A Semmelweis Egyetemen megvalósuló Hallgatói és Intézményi Szolgáltatásfejlesztés a Semmelweis Egyetemen projekt a TÁMOP -4.1.1/A-10/2/KMR-2010-0006 támogatásával, az Educatio Nonprofit Kft. szakmai együttműködésével valósult meg.

Girasek Edmond